Boldog új évet kívánt, majd kirabolta

Kiskunmajsán egy bedrogozott férfi kétezer forintért rabolt ki egy 70 éves embert újév reggelén.Otthonában tartózkodott egy 70 éves férfi január 1-jén reggel, amikor váratlanul becsöngettek hozzá. A kapuban egy férfi állt, akit látásból ismert, ezért – bár nem várta – beengedte.

A látogató boldog új évet kívánt, majd barátságosan beszélgetni kezdett. Nem sokkal később azonban pénzt kért kölcsön, 2000 forintot. Az idős férfi észrevette, hogy a másik bódult állapotban van, és attól tartott, hogy a pénzt italra vagy kábítószerre költené, ezért megkérte, hogy távozzon.

Ekkor a férfi agresszívvá vált, és többször megütötte a házigazdát. Erre a sértett átadta a kért összeget. Az idős férfi azonnal értesítette a rendőrséget. Az egyenruhások két órán belül elfogták a tettest, egy 49 éves férfit az egyik utcában. Lefoglalták a nála talált pénzt, majd visszaadták a tulajdonosnak.

A férfit előállították, vér- és vizeletmintát vettek tőle, majd rablás miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását. Az igazságügyi orvos szakértő megállapította, hogy a bűncselekmény idején drog hatása alatt állt, ezért kábítószer birtoklása miatt is felelnie kell.

A gyanúsított jelenleg is letartóztatásban van. A nyomozás befejeződött, az iratokat vádemelési javaslattal küldték meg az ügyészségnek.

Forrás: http://www.police.hu

Hozzászólások

Kamerás kukkoló

Kamerás kukkoló

A ceglédi nyomozók rövid időn belül azonosították a gyanúsítottat.

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Készpénz helyett utalást követeltek

Készpénz helyett utalást követeltek

A hajdúnánási rendőrök elfogták azt a két fiatalembert, akik egy ismerősüket rabolták ki.

Egy 51 éves férfi az áldozat

Egy 51 éves férfi az áldozat

A Tolna vármegyei nyomozók halált okozó testi sértés bűntett miatt indítottak eljárást.

Életet mentettek a bajai járőrök

Életet mentettek a bajai járőrök

Egy fiatal nő végzetes tettre szánta el magát, de szerencsére a rendőrök időben érkeztek.

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben a miskolci férfi ellen.

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki volt feleségét akarta megölni hétfőn hajnalban Ajakon.

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

A balatonalmádi rendőrök elfogtak egy 33 éves férfit, és kezdeményezték a letartóztatását.

Emberölés és testi sértés kísérlete miatt kell felelnie

Emberölés és testi sértés kísérlete miatt kell felelnie

A nyíregyházi rendőrök lefegyvereztek és elfogtak egy férfit, aki késsel támadt két nőre.

http://ujhazak.com