Bombariadó van több montenegrói általános iskolában és a podgoricai repülőtéren

Bombariadó miatt szerda reggel több montenegrói iskolát kiürítettek, miközben a podgoricai repülőtéren is robbanószerkezetről érkezett bejelentés - közölte a montenegrói közszolgálati televízió (RTCG) rendőrségi tájékoztatás alapján.A rendőrség megerősítette, hogy körlevél formájában fenyegető e-mail érkezett több oktatási intézményhez számos montenegrói településen.

A Vijesti.me hírportál információi szerint a kormány, a rendőrség, a Nemzetbiztonsági Ügynökség és több sajtótermék is megkapta az üzenetet, amelyben 24 iskola ellen helyeztek kilátásba támadást egy automata fegyverről készült fénykép kíséretében. A feladó azonban nem nevezte meg, hogy pontosan mely iskolákról van szó. Ezzel egy időben a podgoricai repülőtéren is bombafenyegetés miatt indult vizsgálat. A bejelentés szerint egy, az Egyesült Királyságba, Londonba tartó járat egyik utasánál helyeztek el robbanószerkezetet.

A fenyegető e-mailt a montenegrói kormány, a rendőrség és a Nemzetbiztonsági Ügynökség címére küldték ugyanarról a szolgáltatóról, ahonnan korábban az iskoláknak szóló bombariadók is érkeztek. A levél szerint az érintett járatnak 9.30-kor kellett volna elindulnia Podgoricából, ugyanakkor a repülőtér hivatalos honlapján az szerepel, hogy a londoni járat indulását 10.30-ra tervezték, míg a Londonból érkező repülőgép landolását egy órával korábbra várták.

A rendőrség minden helyszínen ellenőrzést végez. Az utóbbi néhány hétben a nyugat-balkáni országokban megnőtt a pokolgépes fenyegetések száma, eddig azonban mindegyik hamisnak bizonyult.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Állatkínzás Oroszlányban

Állatkínzás Oroszlányban

Az oroszlányi nyomozók hamar azonosították, majd elfogták azt a 14 éves elkövetőt, aki egy macska életét oltotta ki.

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Őrizetben egy bokszerrel támadó

Őrizetben egy bokszerrel támadó

A gödöllői rendőrök elfogták azt a férfit, aki bokszerrel ütött meg egy intézkedő polgárőrt.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

A Paksi Rendőrkapitányság egyenruhásainak gyors döntése és szakszerű elsősegélynyújtása mentette meg annak a férfinak az életét, aki a rendőri felszólításra nem állt meg egy közlekedési ellenőrzésre, majd balesetet szenvedett.

Késelés Enyingen

Késelés Enyingen

Két férfit életveszélyesen megsebesített egy 41 éves enyingi lakos.

Légyottra ment, végül kirabolták

Légyottra ment, végül kirabolták

Egy 22 éves férfi egy internetes felnőttoldalon megismert nőhöz érkezett Érsekvadkertre.

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Két kerékpáros halt meg egy Békés határában történt közlekedési balesetben.

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

A készenléti rendőrök a magyar–osztrák–német vonatkísérő szolgálat keretében nemzetközi járaton intézkedtek egy 25 éves ukrán férfival szemben.

Megszegte a szabályt

Megszegte a szabályt

A férfi a távoltartás hatálya alatt zaklatta azt a nőt, akit korábban bántalmazott.

http://ujhazak.com