Bordélyházként üzemeltetett szórakozóhelyen ütöttek rajta a rendőrök Székesfehérváron

Bordélyházként üzemeltetett szórakozóhelyen ütött rajta a rendőrség Székesfehérváron; elfogtak két nőt, akik a lányok futtatásáért voltak felelősek - közölte a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden az MTI-vel.Azt írták, az ügyben a vármegyei rendőr-főkapitányság indított nyomozást, amelynek során megállapították, hogy az éjszakai bárban több lány is rendszeresen szexuális szolgáltatást nyújt a betérő vendégeknek anyagi ellenszolgáltatásért.
    

Az árat és elosztását a céget vezető nő határozta meg, akit távollétében segítője helyettesített, ő hangolta össze a lányok tevékenységét - ismertette a rendőrség. A beszerzett bizonyítékok alapján a nyomozók február 9-én éjszaka ütöttek rajta a szórakozóhelyen az egyik tettesen, míg társát lakóhelyéről állították elő. Mindkét helyszínen kutatást végeztek a rendőrök, és bizonyítási eszközöket foglaltak le. A két nőt őrizetbe vették, és bordélyház fenntartásával, vezetésével elkövetett prostitúció elősegítése bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki őket, majd kezdeményezték letartóztatásukat - tudatta a rendőrség.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Azonosította a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét a rendőrség

Azonosította a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét a rendőrség

Azonosította a rendőrség a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét - közölték a police.hu oldalon hétfőn.

Boldog új évet kívánt, majd kirabolta

Boldog új évet kívánt, majd kirabolta

Kiskunmajsán egy bedrogozott férfi kétezer forintért rabolt ki egy 70 éves embert újév reggelén.

Iskolája elleni terrorcselekményt tervezett a fiatalkorú gyanúsított

Iskolája elleni terrorcselekményt tervezett a fiatalkorú gyanúsított

Osztálytársai és tanára megölését tervezte az a fiatalkorú, aki szélsőséges csoportokhoz csatlakozott az interneten - közölte a Budapest Környéki Törvényszék pénteken.

Ricinusmaggal akartak végezni vele

Ricinusmaggal akartak végezni vele

A baranyai rendőrök befejezték a vizsgálatot annak a két nőnek az ügyében, akik előre kitervelten akartak megölni egy 42 éves férfit Pécsett.

Nem maradt következmények nélkül a támadás

Nem maradt következmények nélkül a támadás

A dabasi nyomozók vádemelési javaslattal fejezték be az örkényi rabló és társai ellen folytatott eljárást.

Őrizetben a szolnoki emberölés gyanúsítottja

Őrizetben a szolnoki emberölés gyanúsítottja

A rendőrök rövid időn belül elfogták a 46 éves abonyi elkövetőt.

Holtan találták otthonában

Holtan találták otthonában

Egy szolnoki idős férfi a gyanú szerint bűncselekmény áldozata lett.

Fiatalon kezdte

Fiatalon kezdte

A tatai nyomozók őrizetbe vették azt a 14 éves fiút, aki tavaly augusztus óta több vagyon elleni bűncselekményt követett el a városban.

Elfajult a vita

Elfajult a vita

Egy korábbi nézeteltérés miatt estek egymásnak Pécsett, a Komlói úton.

Jogsi nélkül, ittasan, droggal a kocsiban

Jogsi nélkül, ittasan, droggal a kocsiban

A szigetszentmiklósi rendőrök vetettek véget egy esti autózásnak Dunavarsányban.

http://ujhazak.com