Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.Egy fővárosi szórakozóhelyen láttak utoljára egy 31 éves amerikai nőt 2024. november 5-én. Eltűnésének bejelentését követően azonnal keresni kezdték. Egyre több gyanús körülmény merült fel, amik arra utaltak, hogy a turistaként Magyarországra érkezett nő bűncselekmény áldozatává válhatott.

A budapesti rendőrök két nappal később elfogtak egy akkor 37 éves ír állampolgárt, akit emberölés bűntett gyanújával vettek őrizetbe.

Kihallgatása során a férfi beismerte, hogy megölte a nőt, de azt állította, hogy véletlen baleset történt intim együttlétük közben. Azt is megmutatta a rendőröknek, hogy a bőrönbe rejtett holttestet hol ásta el egy erdőben Szigliget közelében.

Az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Életvédelmi Osztálya folytatott nyomozást. Azt állapították meg, hogy az ír férfi egy belvárosi szórakozóhelyen kötött alkalmi ismeretséget későbbi áldozatával. Közös megegyezéssel mentek fel a férfi bérelt lakásába a VII. kerületben, ahol az elkövető megkötözte, majd szándékosan megfojtotta a nőt. Felvételeket is készített magatehetetlen áldozatáról, amit a rendőrök megtaláltak mobiltelefonján.

Az életvédelmi nyomozók a gyanúsított internetes keresési előzményeit is ellenőrizték. Kiderült, hogy a férfi rákeresett, hogy a budapesti rendőrség hogyan kezeli az eltűnési ügyeket, hol vannak térfigyelő kamerák a fővárosban, valamint hogy egy erdőben a vaddisznók megeszik-e a holttestet.

A gyanúsított a büntetőeljárás során végig letartóztatásban volt. Igazságügyi elmeorvosi és pszichológiai vizsgálatnak is alávetették; a szakértők nem állapítottak meg büntethetőséget kizáró okot.

A BRFK nyomozói a szükséges eljárási cselekményeket befejezték, az ügy iratait vádemelési javaslattal küldték meg az ügyészségre.

Korábbi közleményünk itt érhető el.
 

Forrás: http://www.police.hu

Hozzászólások

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

A rendőrség eljárást folytat egy eddig ismeretlen személyazonosságú férfi ügyében, akinek holttestét 2025 decemberében Tokaj külterületén találták meg.

Macsétával sebesítette meg volt párját

Macsétával sebesítette meg volt párját

Őrizetbe vették a helyszínen elfogott támadót Várpalotán.

Monoron zaklatta a nőket

Monoron zaklatta a nőket

A rendőrök rövid időn belül azonosították a 40 éves férfit.

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

A Baranya vármegyei rendőrök idén januárban elfogták a pécsi gyanúsítottat, a vizsgálatot a napokban fejezték be.

Támogató jelenlét

Támogató jelenlét

A férfi átadott egy levelet a szomszédjának, azzal a kikötéssel, hogy csak másnap nyithatja ki.

Újabb letartóztatást rendeltek el a Szőlő utcai ügyben

Újabb letartóztatást rendeltek el a Szőlő utcai ügyben

Egy további ember egy hónapig tartó letartóztatását rendelte el a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai javítóintézetben történt bántalmazások ügyében - közölte a Fővárosi Törvényszék pénteken az MTI-vel.

A Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását indítványozta az ügyészség

Az ügyészség indítványozta a Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását - közölte Központi Nyomozó Főügyészség pénteken az MTI-vel.

http://ujhazak.com