Borrell: a legfontosabb a lőszer szállítása Ukrajnának (2. rész)

Gebauer Szabolcs, az MTI tudósítója jelenti: A legfontosabb annak tisztázása, miként lehet a szükséges mennyiségű lőszert szállítani Ukrajnának, illetve a szállítások folyamatos biztosítását szavatolni - mondta Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője Brüsszelben, a tagállamok külügyminisztereinek tanácskozását megelőzően hétfőn.Josep Borrell hangsúlyozta, biztosítani kell, hogy legalább annyi lőszer álljon Ukrajna rendelkezése, mint amennyit Oroszország elhasznál a háborúban. Elmondta, a szakminiszterek tárgyalni fognak az EU Oroszországgal szemben bevezetni tervezett tizedik szankciós csomagjáról, közölte ugyanakkor: hétfőn nem várható az intézkedések végső elfogadása. Közölte ugyanakkor, hogy a korábbi szankciók "nagyon rossz évet fognak eredményezni" az orosz gazdaság számára.
    

Kijelentette: vízválasztó lenne, ha Kína fegyvereket szállítana Oroszországnak. Ez jelentős változást követelne az EU Kínával fenntartott kapcsolataiban - mondta az uniós diplomácia vezetője. Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter érkezésekor azt mondta, az állítólagos kínai fegyverszállítások arra figyelmeztetnek, hogy az ukrajnai háború eszkalálódhat.

"Ez fordulópont lenne, és nem a jó irányba" - fogalmazott. Ha Peking valóban fegyvereket szállít Oroszországnak, annak következményei lesznek a Kínai Népköztársasággal való kapcsolatokra nézve - tette hozzá.
    

Asselborn reményét fejezte ki, hogy Kína "nem követi el azt a hibát", hogy még több fegyvert küld Oroszországnak. "Fegyvereket, melyek még több szenvedést okozhatnak, melyek még több emberéletet olthatnak ki Ukrajnában" - mondta. Kijelentette: el kell érni, hogy az Oroszország indította háború ne szedjen további áldozatokat. Szavai szerint jó lenne, ha egy évvel a konfliktus kezdetét követően diplomáciai megoldásról lehetne beszélni. Közölte: ahogy Oroszország egyik napról a másikra megkezdte a háborút, ugyanígy be is tudná fejezni, ha belátná, hogy nem tudja megtörni Ukrajnát. Cél az, hogy Oroszország béketárgyalásokat kezdjen - mondta.
    

Közölte, az Európai Unió szankciókat fog bevezetni Iránnal szemben, a listára mások mellett bírók kerülnek majd fel a tüntetők halálbüntetésének kiszabásában játszott szerepük miatt. "Bírák, börtönök alkalmazottjai, és a halálos ítéletekben érintettek tucatjai fognak felkerülni a listára" - fogalmazott a luxemburgi külügyminiszter.
    

Urmas Reinsalu észt külügyminiszter érkezésekor azt mondta, fel kell gyorsítani az európai lőszergyártást, ugyanis az ukrán igények kielégítését az európai hadipar jelenleg mintegy hat év alatt tudná kielégíteni. "Több fegyver biztosítása a népirtásnak is beillő háború gyorsabb befejezését jelenti" - fogalmazott, majd hozzátette: a háború még az idén befejeződhet, ha Ukrajna elegendő fegyverhez jut.
    

Közöle, az EU hitelének szavatolására mihamarabb létre kell hozni a nemzetközi ügyészséget a háború során elkövetett bűnök feltárására és az elkövetők elszámoltatására. Emellett a befagyasztott orosz vagyon felhasználását is lehetővé kell tenni a megfelelő jogi szabályozások bevezetése révén - hangoztatta. Kijelentette: az iráni drónok szállításának súlyos következményeinek kell lennie, hogy megfelelően erős üzenetet küldjön Kína és minden más ország számára is arról, hogy a fegyverszállítások nem maradnak válasz nélkül.
   

Hadja Lahbib belga külügyminiszter azt mondta, a tízedik szankciós csomag elfogadása mihamarabb szükséges annak érdekében, hogy Oroszország ne tudja tovább finanszírozni az Ukrajna ellen indított háborút. Catherine Colonna francia külügyminiszter hangsúlyozta: biztosítani kell, hogy Oroszország tiszteletben tartsa nemzetközi kötelezettségeit, tiszteletben tartsa Ukrajna területi egységét, és Moszkvának felelnie kell az elkövetett bűnökért. Közölte, a szakminiszterek hétfőn tárgyalnak majd annak lehetőségéről, hogy az európai békekeret forrásaiból lőszereket vásároljanak és szállítsanak Ukrajnának a tagországok.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

A magas összeget az országos rendőrfőkapitány a Radics-ügyben tűzte ki.

http://ujhazak.com