Borrell: heves harcokra számítunk a Donyec-medence térségében

Andits Eszter, az MTI tudósítója jelenti: Arra számítunk, hogy a háború fokozódni fog a Donyec-medence régiójában - jelentette ki a jelen lévő újságíróknak Josep Borrell, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője az EU-tagállamok külügyminisztereinek hétfői luxemburgi tanácskozására érkezve."Attól tartok, hogy az orosz csapatok azért gyülekeznek Ukrajna keleti felében, hogy támadást indítsanak a Donyec-medence térsége ellen" - tette hozzá, azzal összefüggésben, hogy Moszkva a múlt héten kivonta erőit a főváros, Kijev környékéről.
    

Borrell az Oroszország elleni olajembargó esetleges bevezetésével kapcsolatban elmondta: a szankciók továbbra is napirendben vannak. Hozzátette: a külügyminiszterek megvitatják "a különböző lehetőségeket", biztosítani fogják, hogy a már életbe léptetett szankciók hatékonyak legyenek, és tárgyalnak arról is, hogy segíthetnének a legjobban Ukrajnának.
    

A főképviselő múlt heti ukrajnai látogatásával kapcsolatban elmondta: "tanúi voltunk a történeseknek, elképesztő az orosz csapatok agressziója a polgári lakosság ellen." Ami Moldova és Georgia uniós csatlakozási kérelmét illeti, Borrell kijelentette: a folyamat a szokásos módon fog zajlani, első lépésként csatlakozási kérdőívet fognak nekik küldeni, ahogy Ukrajna esetében is tették.
    

A főképviselő arra is kitért, hogy a külügyminiszterek hétfőn megvitatják a "Global Gateway" elnevezésű európai beruházási kezdeményezést, amellyel az EU célja, hogy támogassa "a hasonlóan gondolkodó nemzetközi partnereket" a közelgő gazdasági válság kezelésében. Borrell szerint, az elkövetkező gazdasági válság az egész világot érinti, mindenkinek szembe kell néznie az ukrajnai háború miatt emelkedő energia- és élelmiszerárakkal.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Béren kívüli marihuána

Béren kívüli marihuána

A budapesti nyomozók gyanúja szerint pénz helyett kábítószerrel fizethette ki egy munkását egy kőbányai férfi – őrizetbe vették.

Megverték és megfenyegették szomszédjukat

Megverték és megfenyegették szomszédjukat

A várpalotai rendőrök elfogták egy 28 éves férfit és 25 éves társát.

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.

Bilincs került a rablók kezére

Bilincs került a rablók kezére

A nagykátai rendőrök őrizetbe vettek egy párost, akik a helyi vasútállomás mosdójában bántalmaztak egy férfit.

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Egy fiatal tiszaújvárosi nő külföldről rendelt kokaint.

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

A fővárosi rendőrök lezárták az eljárást az ellen a férfi ellen, aki szóváltást követően egy másik férfi halálát okozta egy V. kerületi szórakozóhelyen.

Lezárult a gíroszrabló ügye

Lezárult a gíroszrabló ügye

A rendőrök befejezték a nyomozást abban az ügyben, amelyben egy elkövető gíroszt rabolt egy fiatalembertől Miskolcon.

A turizmus miatt jelenhetett meg kokain és fájdalomcsillapító a bahamai cápák vérében

A turizmus miatt jelenhetett meg kokain és fájdalomcsillapító a bahamai cápák vérében

A hajók kezeletlen szennyvize okozhatja a problémát a szakértők szerint.

A vita hevében ütött

A vita hevében ütött

A veszprémi rendőrök elfogtak egy 31 éves férfit, és őrizetbe vették.

Összetörte rokona kocsiját, majd rátámadt

Összetörte rokona kocsiját, majd rátámadt

Az érdi rendőrök elfogták a 43 éves agresszív férfit.

http://ujhazak.com