Borrell: "súlyos háborús bűncselekmény" Mariupol támadása

Andits Eszter az MTI tudósítója jelenti: Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője hétfőn az uniós tagállamok külügyminisztereinek brüsszeli tanácskozására érkezve "súlyos háborús bűncselekménynek" nevezte az ukrajnai Mariupol város elleni orosz támadást."Ami most Mariupolban történik, az súlyos háborús bűncselekmény. Az oroszok mindent lerombolnak, lebombáznak és válogatás nélkül mindenkit megölnek" - jelentette ki Borrell a jelen lévő újságíróknak. Elmondta, hogy a külügyminiszterek hétfői tanácskozásukon megvitatják az Ukrajnának nyújtandó további támogatást, valamint azt, hogy a már bevezetett gazdasági büntetőintézkedések sorát kiegészítsék-e az orosz energiaágazatot célzó újabb szankciókkal.
    

Annalena Baerbock német külügyminiszter is határozottan elítélte az ukrajnai civilek elleni támadásokat. "A törvény feladata hogy megítélje, ezek a támadások minek minősülnek, de számomra egyértelmű hogy ezek háborús bűncselekmények" - tette hozzá. Azt is megjegyezte, hogy "ezek a támadások is azt erősítik meg, hogy az EU-nak, mint szabályokon alapuló nemzetközi rendet követő közösségnek egyértelműen el kell szigetelnie az orosz rezsimet". Baerbock hangsúlyozta azt is, hogy Németországnak "fokozatosan, de feltartóztathatatlanul" meg kell szabadulnia az orosz energiahordozóktól való függőségtől.
    

Gabrielius Landsbergis litván külügyminiszter azon a véleményen volt, hogy "nem szabad belefáradni Oroszország szankcionálásába és Ukrajna támogatásába". Azt is kiemelte, hogy az EU-nak meg kell fontolnia, mi az a határ, amelynek átlépése után Oroszországra még keményebb szankciókat vethetnek ki, mivel "számára úgy tűnik hogy az ukrajnai városok és civilek bombázása még mindig nem elég meggyőző érv néhány tagállam számára".
    

"Úgy vélem, elkerülhetetlen, hogy beszélni kezdjünk az energiaágazatról, legfőként a kőolajról, mert ez az orosz költségvetés legfontosabb forrása. Az kőolaj ráadásul elég könnyen pótolható" - jelentette ki. A hétfői külügyi tanács várhatóan nem állapodik meg új szankciókról Oroszország ellen, azonban a külügyminiszterek megbeszélést folytatnak az úgynevezett "stratégiai iránytűről" annak jóváhagyása céljából.
    

A "stratégiai iránytű" egyértelmű politikai és stratégiai iránymutatást nyújt majd a biztonságra és védelemre vonatkozó, az elkövetkező 5-10 évre szóló uniós megközelítéshez. Célja az EU védelmi cselekvőképességének növelése és egy gyorsreagálású védelmi rendszer létrehozása.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Béren kívüli marihuána

Béren kívüli marihuána

A budapesti nyomozók gyanúja szerint pénz helyett kábítószerrel fizethette ki egy munkását egy kőbányai férfi – őrizetbe vették.

Megverték és megfenyegették szomszédjukat

Megverték és megfenyegették szomszédjukat

A várpalotai rendőrök elfogták egy 28 éves férfit és 25 éves társát.

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.

Bilincs került a rablók kezére

Bilincs került a rablók kezére

A nagykátai rendőrök őrizetbe vettek egy párost, akik a helyi vasútállomás mosdójában bántalmaztak egy férfit.

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Egy fiatal tiszaújvárosi nő külföldről rendelt kokaint.

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

A fővárosi rendőrök lezárták az eljárást az ellen a férfi ellen, aki szóváltást követően egy másik férfi halálát okozta egy V. kerületi szórakozóhelyen.

Lezárult a gíroszrabló ügye

Lezárult a gíroszrabló ügye

A rendőrök befejezték a nyomozást abban az ügyben, amelyben egy elkövető gíroszt rabolt egy fiatalembertől Miskolcon.

A turizmus miatt jelenhetett meg kokain és fájdalomcsillapító a bahamai cápák vérében

A turizmus miatt jelenhetett meg kokain és fájdalomcsillapító a bahamai cápák vérében

A hajók kezeletlen szennyvize okozhatja a problémát a szakértők szerint.

A vita hevében ütött

A vita hevében ütött

A veszprémi rendőrök elfogtak egy 31 éves férfit, és őrizetbe vették.

Összetörte rokona kocsiját, majd rátámadt

Összetörte rokona kocsiját, majd rátámadt

Az érdi rendőrök elfogták a 43 éves agresszív férfit.

http://ujhazak.com