Börtönbüntetésre ítélte a bíróság a nevelőanyát, aki súlyosan bántalmazott két kisgyereket

Két rendbeli életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt nem jogerősen 3 év 6 hónap, börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte a Debreceni Törvényszék azt a nevelőanyát, aki éheztette és bántalmazta a rábízott gyerekeket - tájékoztatta a bíróság szóvivője hétfőn az MTI-t.Dobó Dénes közleményében az ítélet lényegét ismertetve azt írta: az akkor kétéves kislányt és kilenc hónapos testvérét 2021. októberében helyezték el a hatóságok ideiglenesen a vádlottnál, mint nevelőszülőnél Hajdúsámsonban.

A nevelőanya a gondozásba vétel után nyolc nappal elvitte a gyerekeket a gyermekorvoshoz, aki bántalmazásból eredő sérülést, kiszáradást vagy alultápláltságot nem észlelt, pár nappal később pedig az illetékes védőnő sem tapasztalt rendellenességet.

A gyerekek sírós természete és étvágytalansága miatt az asszony rendszeresen kiabált velük, szidalmazta őket. Előfordult, hogy a gyerekek öltöztetése vagy fésülése során a vádlott indulatos lett, és bántalmazta is a kicsiket.

A kétéves gyerek egy hónap alatt az elégtelen táplálás és gondozás miatt elhanyagolttá vált, kiszáradt, testszerte karmolásokkal volt borítva, és egyéb egészségügyi problémák is jelentkeztek nála.

Kórházba kerülésekor a kislány alultáplált volt, zsírszövetei elsorvadtak, a vádlott bántalmazásai következtében arcán, hátán és más testtájakon is hámhorzsolásokat fedeztek fel rajta az orvosok, több csontja is eltört - ismertette a szóvivő. Hozzátette: a kislány testvére néhány nappal később került kórházba, ő is súlyosan alultáplált volt, valamint a vádlott által elkövetett bántalmazások miatt eltört több csontja.

A hatóságok a két gyermek gondozási helyét azonnali hatállyal megváltoztatták. A törvényszék döntése nem jogerős. Az ügyészség a büntetés súlyosítása, míg a vádlott és védője elsődlegesen felmentés, másodlagosan a büntetés enyhítése érdekében jelentett be fellebbezést. Az ügy a Debreceni Ítélőtáblán folytatódik - jelezte Dobó Dénes.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

http://ujhazak.com