Börtönbüntetésre ítélte a bíróság az ittasan halálos balesetet okozó férfit

Halált okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntettében mondta ki bűnösnek a Debreceni Járásbíróság azt a férfit, aki egy közlekedési balesetben egy idős házaspár halálát okozta: ezért a bíróság 6 év 3 hónap börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte, és 5 évre eltiltotta a közúti járművezetéstől - tájékoztatta a Debreceni Törvényszék szóvivője az MTI-t.Dobó Dénes közleményében azt írta, a bíróság ítélete nem jogerős, azt az ügyészség tudomásul vette, azonban a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett. Az ügy másodfokon a Debreceni Törvényszéken folytatódik.

Az ítélet szerint a férfi 2024. május 28-án, a kora délutáni órákban a megengedettnél jóval nagyobb sebességgel kezdte meg egy autó előzését. A férfi az előző éjszaka alkoholt fogyasztott, és még ittas volt, emiatt nem tudta uralni a járművet, és az megcsúszott. A korrigálás nem sikerült, ezért az autó áttért a menetirány szerinti bal oldali forgalmi sávba, ahol frontálisan ütközött a vele szemben szabályosan közlekedő, az egyik sértett által vezetett személygépkocsival.

A nagy erejű ütközés következtében a vétlen autó az út melletti homokos falnak csapódott. A 76 éves sofőr és felesége a helyszínen életüket vesztették - közölte a bírósági szóvivő.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

A rendőrség eljárást folytat egy eddig ismeretlen személyazonosságú férfi ügyében, akinek holttestét 2025 decemberében Tokaj külterületén találták meg.

Macsétával sebesítette meg volt párját

Macsétával sebesítette meg volt párját

Őrizetbe vették a helyszínen elfogott támadót Várpalotán.

Monoron zaklatta a nőket

Monoron zaklatta a nőket

A rendőrök rövid időn belül azonosították a 40 éves férfit.

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

A Baranya vármegyei rendőrök idén januárban elfogták a pécsi gyanúsítottat, a vizsgálatot a napokban fejezték be.

Támogató jelenlét

Támogató jelenlét

A férfi átadott egy levelet a szomszédjának, azzal a kikötéssel, hogy csak másnap nyithatja ki.

Újabb letartóztatást rendeltek el a Szőlő utcai ügyben

Újabb letartóztatást rendeltek el a Szőlő utcai ügyben

Egy további ember egy hónapig tartó letartóztatását rendelte el a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai javítóintézetben történt bántalmazások ügyében - közölte a Fővárosi Törvényszék pénteken az MTI-vel.

A Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását indítványozta az ügyészség

Az ügyészség indítványozta a Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását - közölte Központi Nyomozó Főügyészség pénteken az MTI-vel.

http://ujhazak.com