Börtönbüntetésre ítélte a haragosaikra támadó szabolcsi férfiakat a bíróság

Nem jogerősen hat-hat év börtönbüntetésre ítélte a Nyíregyházi Törvényszék azt a két férfit, aki haragosait akarta megölni 2019-ben a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírbátorban.Resán Dalma, a törvényszék sajtószóvivője az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében azt írta, a két férfit - apát és fiát - társtettesként elkövetett emberölés bűntettének kísérlete, magánlaksértés, illetve testi sértés bűntettében találta bűnösnek az első fokon eljáró bírói tanács. A másodrendű vádlottal szemben elrendelték a rá korábban, garázdaság és testi sértés bűntettének kísérlete miatt kiszabott egy év hat hónapos szabadságvesztés végrehajtását is.

    
A tényállás szerint az idősebb elsőrendű vádlott és öt társa 2019. június 15-én ásóval, kaszával és vasvillával felfegyverkezve elment egy nyírbátori férfi lakóházához, hogy korábbi sérelmei miatt elégtételt vegyen. A bezárt bejárati ajtót benyomva az első- és a másodrendű vádlott bántalmazni kezdte a családfőt, majd a több sebből vérző férfit magára hagyva annak - egy másik szobába bezárkózó - fiát próbálták megverni. A másik négy vádlott nem bántotta a sértetteket, azonban biztatta a támadókat - ismertette a szóvivő.
    

Az életveszélyesen megsérült férfi életét az időben érkező szakszerű orvosi segítségnyújtás mentette meg, fia nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A két vádlott az előkészítő ülésen beismerő vallomást tett, így esetükben a bíróság a bizonyítási eljárás lefolytatása nélkül hozott ítéletet. Társaik nem ismerték be a bűncselekmény elkövetését, az ő büntetőperük áprilisban folytatódik. Az ítéletet az ügyészség és a vádlottak tudomásul vették, a védők három nap gondolkodási időt tartottak fenn.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

Kiesett egy kisgyerek egy szegedi panelház ablakából, a helyszínen életét vesztette

Kiesett egy kisgyerek egy szegedi panelház ablakából, a helyszínen életét vesztette

Kiesett egy kisgyerek szerda reggel egy szegedi, tízemeletes panelház ablakából, és a helyszínen meghalt – erősítette meg a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyelete az MTI-nek.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Egy szikével rontott be egy lakásba, némi értékkel távozott. A kecskeméti járőrök egy órán belül elfogták.

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

A rendőrök azután állítottak meg egy autót, hogy látták, amint egy utas kidob egy tasakot a hátsó ablakon.

Rendőri intézkedés elől menekült – több szolgálati gépjármű is összetört

Rendőri intézkedés elől menekült – több szolgálati gépjármű is összetört

Augusztus 20-án, késő délután bejelentés érkezett a rendőrségre arról, hogy a 71-es számú főúton, az 58-as kilométerszelvény közelében egy személygépkocsi imbolyogva közlekedik.

Garázdaság Sopronban

Garázdaság Sopronban

Az egyenruhások négy személyt állítottak elő bűncselekmény elkövetése miatt.

http://ujhazak.com