Börtönbüntetést kért az ügyészség a házastársát és gyermekeit megölni szándékozó Fejér vármegyei férfira

A Fejér Vármegyei Főügyészség emberölés bűntettének kísérlete és további bűncselekmények miatt vádat emelt és szabadságvesztés büntetés kiszabását kérte arra a férfira, aki tavaly októberben a házastársát és két gyermekét akarta megölni.Az ügyészség ezen felül közügyektől eltiltást, a feltételes szabadságra bocsátás kizárását, a férfi letartóztatásának fenntartását, továbbá a szülői felügyeleti jog megszüntetését indítványozta. A Fejér Vármegyei Főügyészség vádirata szerint a férfi és a sértett 2018-ban felbontották a házasságukat, azonban továbbra is együtt laktak a családi házukban, illetve a nő megismerkedett egy férfival, amiért a vádlott féltékeny lett a sértettre.


Egy alkalommal a nő barátja hangüzenetet küldött, amelyet a vádlott meg kívánt hallgatni, de a nő ezt megtagadta, ezért kicsavarta a kezéből a telefont és megöléssel fenyegetve a hanyatt fekvő nőre ült, két kézzel a nyakát szorítva fojtogatta. A sértett aktívan védekezett, ezért két gyermekük megölését is kilátásba helyezte és a nőt a telefon töltőzsinórjával tovább fojtogatta.
    

A két gyermek észlelte a történteket, így tőlük a telefonjaikat elvette, hogy ne tudják értesíteni a rendőrséget. A kiskorúak a házból elmenekültek, azonban a vádlott a konyhában magához vett egy konyhakést és utánuk indult, miközben a nőt bezárta a házba. A nő a lakásban talált egy segélyhívásra használható telefont és segítséget kért, a rendőrök pedig a férfit az ingatlan előtt elfogták.
    

A sértett könnyű sérüléseket szenvedett, azonban a fojtogatás az oxigénellátás zavarához és a halálhoz vezethetett volna. A vádlott cselekményével a gyermekek értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődését is veszélyeztette.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Egy korábbi sérelem miatt akartak elégtételt venni egy nagytarcsai férfin.

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

A génjei buktatták le

A génjei buktatták le

Egy táskát akart elrabolni, végül éppen az árulta el a támadót, amit hátrahagyott: a DNS-e.

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Hajszál híján…

Hajszál híján…

Gyermekével szenvedett balesetet egy ittas sofőr.

Figyelmesebben az utakon!

Figyelmesebben az utakon!

Kedden az autósok figyelmetlensége miatt két gyalogos súlyosan, egy kerékpáros pedig könnyebben sérült meg Szekszárdon.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

http://ujhazak.com