Börtönre ítéltek egy testvérpárt emberölési kísérletért Szekszárdon

Kilenc, illetve hét és fél év börtönbüntetésre ítélt a Szekszárdi Törvényszék egy testvérpárt, akik vasrúddal életveszélyesen bántalmazták ismerősüket Decsen - közölte szerdán a törvényszék az MTI-vel.A kedden hozott, első fokú ítéletet ismertető közleményben azt írták, a 34 éves elsőrendű vádlott és fiatalabb testvére 2022. június 26-án éjszaka hazafelé tartott, amikor az ittas sértett élettársával kijött a házából, és heves szóváltásba került velük.
    

A tényállás szerint a bűncselekmény elkövetésekor a 30-as éveinek végén járt sértett egy vascsővel a kezében elindult a vádlottak felé. A szintén ittas elsőrendű vádlott ezután levette egy közeli üzlet reklámtábláját tartó vasrudakat, és az egyik, 110 centiméteres rúddal ő, a másik, másfél méteres rúddal testvére fejen és lábon megütötte a sértettet, aki összeesett. Az arccal földön fekvő, védekezni képtelen férfit a másodrendű vádlott legalább egyszer hátulról a tarkó és a fej tájékán, az elsőrendű vádlott pedig háton ütötte, és meg is rúgta. A vádlottak a sértettet segítségnyújtási szándék nélkül magára hagyták.
    

A férfi többek között nyílt koponyacsonttörést és agyzúzódást szenvedett, kórházba szállítása után azonnal megműtötték, de sérülései maradandó károsodást, szenzomotoros afáziát okoztak. A vádlottak nem ismerték el a bűncselekmény elkövetését. A bíróság a testvérpárt 9, illetve 8 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától is, a határozat szerint nem bocsáthatók feltételes szabadságra. Az ítélet nem jogerős, az ügyészség három nap gondolkodási időt tartott fenn, a vádlottak és védőik felmentésért, illetve a büntetés enyhítéséért fellebbeztek.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

A magas összeget az országos rendőrfőkapitány a Radics-ügyben tűzte ki.

Fuvart ígértek neki, de kirabolták

Fuvart ígértek neki, de kirabolták

A váci rendőrök elfogták azt a két férfit, akik egy külföldi állampolgártól erőszakkal vették el a mobiltelefonját és a táskáját.

http://ujhazak.com