Börtönre ítéltek két férfit, akik kábítószerrel átitatott papírlapokkal akartak üzletelni a börtönben

Nem jogerősen hat, illetve négy év börtönre ítélt a Kalocsai Járásbíróság két férfit, akik kábítószerrel átitatott papírlapokkal akartak üzletelni a börtönben - közölte a Kecskeméti Törvényszék Sajtóosztálya az MTI-vel csütörtökön.A tájékoztatás szerint az idősebb, 37 éves férfi az egyik büntetés-végrehajtási intézet külső munkavégzési területére pszichoaktív anyagot tartalmazó papírlapokat juttatott be, hogy az ott fogvatartottként tartózkodó barátja - akinek személye az eljárás során ismeretlenül maradt - az intézetben darabját ötezer forintért árulja, majd a hasznon egyenlő arányban osztozzanak.

Az ismeretlenül maradt fogvatartott megbízta egyik rabtársát, az ügy 29 éves vádlottját azzal, hogy papírokat vegye magához, és juttassa be a börtönbe. A férfi ezt meg is tette, mert azt az ígéretet kapta, hogy a szerből ingyenesen fogyaszthat.
A pszichoaktív anyagot tartalmazó csomagot az átvizsgálás során a felügyelő azonban gyanúsnak találta, ezért értesítette a rendőrséget.

A Kalocsai Járásbíróság visszaesőként a 29 éves férfit 4 év börtönre ítélte, míg 37 éves társát 6 év börtönnel sújtott pszichoaktív anyaggal visszaélés miatt azzal, hogy a büntetésükből nem bocsáthatóak feltételes szabadságra.

Az ítélet nem jogerős.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

Kiesett egy kisgyerek egy szegedi panelház ablakából, a helyszínen életét vesztette

Kiesett egy kisgyerek egy szegedi panelház ablakából, a helyszínen életét vesztette

Kiesett egy kisgyerek szerda reggel egy szegedi, tízemeletes panelház ablakából, és a helyszínen meghalt – erősítette meg a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyelete az MTI-nek.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Egy szikével rontott be egy lakásba, némi értékkel távozott. A kecskeméti járőrök egy órán belül elfogták.

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

A rendőrök azután állítottak meg egy autót, hogy látták, amint egy utas kidob egy tasakot a hátsó ablakon.

http://ujhazak.com