Bosszúból felgyújthatták Gyergyószentmiklóson egy roma család házát és melléképületét

Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti: A román hatóságok gyanúja szerint gyújtogatás következtében gyulladt ki péntek este egy roma család háza és annak melléképülete a székelyföldi Gyergyószentmiklóson. Pénteken a kora esti órákban a Gyergyószentmiklós Gyergyóalfalu felőli határában levő romatelepen egy szalmabála, az egyik bevásárlóközpont szomszédságában pedig egy ház és melléképülete kapott lángra - közölte szombaton a Székelyhon.ro portál. A tűzoltóság és a rendőrség nagy erőkkel vonult ki mindkét helyszínre, a lángokat sikerült megfékezni. A tűzeseteknek nincsenek áldozatai, a kigyulladt ház lakói azonban menekülésre kényszerültek.


Gheorghe Filip, a Hargita Megyei Rendőrkapitányság szóvivője a portálnak nyilatkozva valószínűsítette, hogy gyújtogatás történt, amely egy csütörtöki nagy összegű pénzlopással állhat összefüggésben. Ekkor roma fiatalok egy útkereszteződésnél feltartóztattak egy idős ember által vezetett járművet, és míg szóval tartották a sofőrt, a kocsiból elloptak 30 ezer lejt (2,1 millió forint).


Nagy Zoltán, Gyergyószentmiklós polgármestere a portálnak nyilatkozva úgy vélte, hogy a bevásárlóközpont szomszédságában lakó roma családok "előidézői voltak a pénteken történteknek". A polgármester arról számolt be, hogy a leégett ház lakói az elmúlt időszakban megannyi bűnügynek főszereplői voltak. Egy esetben a megfékezésükre helyszínre érkezett rendőrautóra is rátámadtak, és betörték a szélvédőjét.


"A polgármester szerint a kevés következménnyel járó tettek kelthették a szóban forgó családokban azt az érzetet, hogy nekik bármit szabad. Ennek eredménye a pénteki gyújtogatás" - fogalmazott a Székelyhon portál. A péntek esti tűzeset után mind a polgármester, mind a rendőrség nyugalomra intette Gyergyószentmiklós lakóit. A városban szombaton is a csendőrség felügyeli a romák lakta övezeteket, hogy megelőzze újabb konfliktusok kirobbanását.


A csaknem 18 ezer lakosú 86 százalékban magyarok által lakott Gyergyószentmiklóson a 2011-es népszámláláson 451-en vallották magukat romának. https://szekelyhon.ro/aktualis/romak-hazat-gyujtottak-fel-gyergyoszentmikloson


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

Kirabolta nagyapját

Kirabolta nagyapját

Szenteste napján késsel fenyegette idős nagypapáját egy tiszajenei férfi és pénzt követelt tőle, végül 300 ezer forinttal távozott a házából.

http://ujhazak.com