Boszorkány lakta falvak

A nagyvilág hat helye, ahol szellemekkel, boszorkányokkal találkozhatunk.BhangarhA legtöbben nem foglalkoznak azzal, hogy milyen természetfeletti legendák kapcsolódnak a lakóhelyükhöz, pedig igazán érdekes sztorikkal ismerkedhetnének meg, ha kicsit beleássák magukat a történelembe.

A világon ezt több város, falu megteszi, hiszen egy-egy érdekes városi legendával sokkal vonzóbbá tehető az adott hely. Erre remek példa az alábbi hat falu, ahol szellemekkel, boszorkányokkal találkozhat az arra járó.

Bhangarh: India önmagában híres a misztikus, egzotikus hiedelmeiről, de a Bhangarh Jaipur és Alwar között található Rádzsasztán állam különösen érdekes. A XVII. században Sawai Madho Singh rádzsa parancsára épült Bhangarht, ahol eleinte több, mint tízezren laktak, de mára kihalt a terület.

A helyiek úgy gondolják, hogy ősi átok sújtja a falut. Ez a régi rontás úgy működik, hogy napnyugtakor a város eltűnik, majd napfelkeltekor újra látható lesz. Az, hogy a köztes időben hova tűnik a város, kár is kérdezni, mert a legenda erre nem ad választ.

Lehetséges, hogy az ősi átoknak ahhoz van köze, hogy a múltban egy nap alatt kiürítették a települést azért, hogy az ott élőknek ne kelljen átélniük az átkot. Az is nagy kérdést, hogy ki és miért átkozta el a települést.

A mítosz szerint egy Singhia nevű, fekete mágiát gyakorló varázsló lelkén szárad az átok, ugyanis az illető szerelmes lett Ratnawatiba, a város gyönyörű hercegnőjébe. Amikor a lány a 18. születésnapját ünnepelte, akkor a barátnőivel karöltve elment a helyi piacra, hogy megvegye a kedvenc illatszerét.

A mágus ezt a pillanatot választotta arra, hogy bájitalt keverjen a készítménybe, amitől azt várta, hogy Ratnawati beleszeret. A varázsló balszerencséjére a hercegnő is értett a mágiához, úgyhogy rájött a turpisságra. A lány egy közeli sziklához csapta az illatszert. A szikla összeomlott, és maga alá temette a varázslót.

A haldokló Singhia összeszedte a maradék erejét, amivel elátkozta Bhangarh királyságát. A varázsló azt kívánta, hogy tűnjön el a város, amibe többé senki se éljen. A rontás fogott, hiszen nem sokkal később a mogulok megszállták a területet, amit kifosztottak, a hercegnő pedig hamarosan meghalt.

Egy másik helyi legenda arról mesél, hogy Singhia akkor varázsolgatott a város külső területén, amikor Bhangarh első királyai alapozni kezdték a várost. A mágus kijelentette, hogy addig nem akadályozza az uralkodók munkáját, amíg azok tiszteletben tartják a lakóhelye határait.

A királyok tartották magukat az egyességhez, de csak addig, amíg nem került hatalomra egy gőgös király. Amikor a uralkodó megszegte az alkut, akkor hatalmas robajjal megremegett a föld. Az emberek elmenekültek az otthonukból. Állítólag emiatt nem merték újjáépíteni a romokat.

A harmadik városi legenda úgy szól, hogy Balu Nath, avagy Baba Balanathszent guru átkozta el a falut. Ez így szólt: „amint a város első esti árnyék rám vetül (az ő házára), a város eltűnik”.

A mendemondákat senki tudja bizonyítani, ám az garantált, hogy sokan nem mernek a területre lépni, ha leszállt az éj, mert attól félnek, hogy a halott lakosok, varázsló és a hercegnő szelleme visszatér kísérteni.Bara-HackBara-Hack: A városi legenda szerint a faluban élt walesi család 1780-ban költözött ide Rhode Islandről. Az északkelet Connecticut környékén fekvő Bara-Hack 1890-re teljesen kiürült, és napjainkban is szellemváros.

Mivel a településen csak a temető maradt érintetlen, ezért valószínű, hogy emiatt kapta a „Kísértetieshangú falu” elnevezést. Az idelátogatók közül többen arról számoltak be, hogy a romok között hallják a korábbi lakosok hangját.

Többen szellemlovakról, szellemkutyákról, szellemsertésekről meséltek, valamint arról, hogy olyan zajosnak érzékelték a falut, mintha ott tényleg falusi élet zajlana. Mások a temető körül fényes gömböcskéket vettek észre.

1971-ben Paul Eno nézte meg magának a szellemvárost. A paranormális kutató később azt jelentette, hogy látott egy lebegő szakállas arcot a temető egyik sírköve felett. A hétköznapi vélekedés az, hogy Bara-Hack gazdasága összeomlott. A földtől elrugaszkodott verzió itt is az, hogy átok sújtja a falut. A terület ma magántulajdonban van. A tulajdonos pedig nem szereti a rejtélyre vadászó kíváncsiskodókat.Cinco SaltosCinco Saltos: Argentína rossz hírnevű faluja Rio Negro régióban fekszik. Mivel kevés napfény éri, emiatt az a hír járja, hogy a sötétség alkalmas arra, hogy elrejtse a boszorkányokat a kíváncsi emberek szeme elől. Ez az oka, hogy a „Boszorkány Város” nevet aggatták rá.

Cinco Saltos városi legendái megalapozzák a rossz hírnevet. Az egyik történet arról mesél, hogy a várost felújító munkások találtak egy 12 éves lányt a temetőben. Habár a gyerek 70 éve halott volt, mégis a teste alig indult bomlásnak, ráadásul le volt láncolva a koporsójában. A helyiek megijedtek, mert szerintük a munkások megszakítottak egy folyamatban lévő szertartást. Hamarosan valaki meglátta a lány szellemét a temetőben.

Más legendák szerint a boszorkányok a közelben lévő Pellegrini tóban végezték el a gyerekáldozatokat, ezért éjjelente sikolyokat lehet hallani a víz irányából.Trasmoz and Moncayo at dawnTrasmoz: A XIII. században az aragóniai nemesek éltek a hóval borított Moncayo hegység lábánál fekvő kis faluba, a Trasmoz Várában. A nemesek pénzhamisításra adták a fejüket, ám a falusiaknak gyanús lett az éjszakai zaj, amit a pénzverőgépek adtak ki magukból. Lassan elterjedt a pletyka, hogy szellemek és boszorkányok csörgetik a láncaikat és az üstjeikben kovácsolják a bájitalfőzéshez szükséges alapanyagokat.

Trasmoz nem tartózott a katolikus egyház fennhatósága alá, tehát világi területnek számított, úgyhogy a helyieknek nem kellett adót fizetniük a Veruela monostornak. Amikor azonban elterjedt a boszorkányokról szóló mendemonda, akkor a monostor feldühödött apátja követelte a falu püspökétől, hogy közösítsék ki az egész települést.

A falu ura, Pedro Manuel Ximez nem hagyta ennyiben a dolgot, hanem harcba szállt a monostorral. Ez az összecsapás majdnem háborúhoz vezetett. A konfliktusról II. Ferdinánd is tudomást szerzett. Az uralkodó kivizsgálta az ügyet, majd Trasmoznak adott igazat.

II. Ferdinánd elhatározása nem nyerte el a katolikus egyház tetszését, úgyhogy 1511-be II. Gyula pápa kiátkozta a falut. Ezt a lépést azzal magyarázta az egyház feje, hogy a város lakóinak elvette az eszét a boszorkányság.

Mivel a pápa által kimondott átkot csak a pápa oldhatja fel, ezért Trasmoz ma is vár a sorára. Nem kell azonban sajnálni a helyieket, hiszen minden évben fesztivált rendeznek a boszorkányok tiszteletére, megválasztják az év boszorkányát, felelevenítik a múltat, boszorkánynak öltöznek, kencéket és gyógyitalokat készítenek. Ha így folytatják, akkor valószínűleg a jelenlegi pápa se fogja feloldozni őket, ám ők ezt nem bánják.CanewdonCanewdon: Anglia keleti részén található a „Boszorkány ország” néven is emlegetett falu, aminek legismertebb lakója James Murrell volt a XIX. században. A népgyógyító és próféta azt jósolta, hogy Canewdon az örökkévalóságig tele lesz boszorkányokkal.

Az egyik helyi legenda arról szól, hogy amikor egy kő leesik Szent Miklós templomáról, akkor meghal egy boszorkány, akinek a helyét egy másik foglalja el. Egy másik történet szerint, ha óramutató járásával ellentétesen járunk a Szent Miklós-templom, vagy a sírok körül Halloween napján, akkor megjelenik az ördög.

A harmadik mendemonda azt regéli el, hogy a boszorkányok és a szellemek mutatkoznak meg Halloweenkor. Igaz, vagy sem a városi legenda, az biztos, hogy az ominózus éjszaka a rendőrség igyekszik távol tartani a kíváncsi embereket a Szent Miklós-templomtól.

A történelmi ismeretek szerint a XVI. században és a XVII. században sok boszorkánypert és kivégzést hajtottak végre a faluban. George Pickingill Canewdon leghíresebb varázslóinak az egyike. A boszorkány a XX. században celebrált fekete mágiával kapcsolatos szertartásokat, valamint nyíltan rajongott az ördögért.salemSalem: A Massachusetts állambeli falu az egyik leghíresebb helyszín, ha boszorkányokról esik szó. 1692-ben néhány helyi lány, köztük Abigail Williams, Ann Putnam, Betty Parris, Mary Warren és Susanna Walcott több helyi lakost is azzal vádolt meg, hogy rontást küldtek rájuk, tehát boszorkányok.

1691 és 1692 telén Samuel Parris tiszteletes lánya, Betty Parris és Abigail Williams, a tiszteletes gyámleánya nagyon furán kezdett viselkedni. A két lány különös, idegennek hangzó nyelven beszélt, valamint a földön dobálták magukat.

Hamarosan elterjedt a rémhír, amely szerint az ördög tehet Betty és Abigail állapotáról. Nem sokkal később Betty Hubbard, Ann Putnam, Mercy Lewis, Mercy Short, Susannah Sheldon, és Marry Warren is megszállottság jelét mutatta.

A megbolondult lányok neveket kezdtek sorolni. Ezek között volt Sarah Good, Sarah Osborne és Tituba. Ennyi elég is volt ahhoz, hogy elkezdődjenek a boszorkánypereket, amihez hozzátartózott a kínzást. A kegyetlenség hatására Tituba megtörtét, és bevallotta, hogy megkörnyékezte az ördög.

A szolgálólány arról is vallott, hogy nem ő az egyetlen boszorkány Salemben, és azt se titkolta, hogy a puritánok elpusztítása és a hatalomátvétel a céljuk. Természetesen nem zárható ki, hogy Tituba nyelve csak azért eredt meg, hogy végre abbahagyják a kínzását.

A három feltételezett boszorkányt 1692. március 1-jén csukták börtönbe. Az ítélet szerint négy kivégzést rendeztek, amelyek során összesen 20 embert öltek meg. 19 személyt felakasztottak. Köztük volt egy köztiszteletben álló lelkipásztor és egy közrendőr, aki nem akart több embert boszorkánysággal vádolni.

Rajtuk kívül néhány gazdagabb helyit is kivégeztek. Az összes halálraítélt közül 6 férfi volt, a többiek idős, szegény nők. Állítólag Salem a mai napig hangos a kivégzett emberek hangjától, sőt sok modern boszorkány és turista is felkeresi a települést.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Gyilkos áru

Gyilkos áru

Drog miatt halhatott meg egy nő Versenden.

Elhanyagolták és bántalmazták a gyermekeiket

Elhanyagolták és bántalmazták a gyermekeiket

A ráckevei rendőrök lezárták a nyomozást a szülők ellen.

Halálos balesetet okozott, majd elhajtott

Halálos balesetet okozott, majd elhajtott

A rendőrök nagy erőkkel keresték azt a gépjárművezetőt, aki két nőt ütött el az egyik szolnoki, kijelölt gyalogos-átkelőhelyen.

Új fejlemények Till Tamás ügyében

Új fejlemények Till Tamás ügyében

Sajtótájékoztatón számolt be az Országos Rendőr-főkapitányság a 2000 májusának végén Baján eltűnt 11 esztendős Till Tamás meggyilkolásáról. Mint ismeretes, az eltűnt fiú holttestét 2024 nyarán találták meg egy bajai tanya melléképületében, az aljzatbetonba elásva.

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Amerikai elnökök furcsa rögeszméi.

Megtámadták Gordon Ramsayt Costa Ricán

Megtámadták Gordon Ramsayt Costa Ricán

Hírességek, akik túlélték az ellenük elkövetett merényletet.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az öngyilkosságra készülő nő hozzáment az őt megmentő mozdonyvezetőhöz

Az öngyilkosságra készülő nő hozzáment az őt megmentő mozdonyvezetőhöz

Tragédiának indult, de végül szerelmi történet lett a vonat elé lépő ápolónő története.

Makkegészséges férfi halt meg a vizsgálat közben

Makkegészséges férfi halt meg a vizsgálat közben

Sebészek osztották meg a Redditen a legelképesztőbb élményeiket, amiket egy-egy műtét alatt éltek át.

Hátborzongató szellemtörténetek

Hátborzongató szellemtörténetek

Ismerd meg hazánk legrémisztőbb kísértethistóriáit!

http://ujhazak.com