Botrány! – iszlamisták vannak a német hadseregben

A német kormány biztonsági vizsgálatoknak vetné alá az újoncokat a Bundeswehrnél 2017 júliusától kezdődően.

Ugyanis a katonai elhárító szolgálat (MAD) egyelőre 20 iszlamistát azonosított a német hadseregben a Funke médiacsoport szerint.

A katonai elhárítás szóvivője a számadatot megerősítette és közölte, hogy jelenleg 60 embernél folytatnak vizsgálatot.

Az elkövetkezendő hetekben a Bundestaghoz egy törvényjavaslatot kívánnak benyújtani, amely szerint minden újoncot át fognak világítani. Ezzel elejét akarják venni, hogy a német hadseregbe beszivárogjanak az ISIS harcosai és így fegyveres kiképzést kapjanak.

Nyáron a német biztonsági szolgálatoknál történt, hogy két iszlamista hátterű támadás után magas készültségi fokozatot érvényesítettek.

Németországba tavaly mintegy 900 ezer illegális bevándorló érkezett. Közülük sokan vannak, akikről a hatóságok nem is tudnak, mert kikerültek a látókörből.

Forrás: vs.hu

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bilincs került a rablók kezére

Bilincs került a rablók kezére

A nagykátai rendőrök őrizetbe vettek egy párost, akik a helyi vasútállomás mosdójában bántalmaztak egy férfit.

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Egy fiatal tiszaújvárosi nő külföldről rendelt kokaint.

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

A fővárosi rendőrök lezárták az eljárást az ellen a férfi ellen, aki szóváltást követően egy másik férfi halálát okozta egy V. kerületi szórakozóhelyen.

Lezárult a gíroszrabló ügye

Lezárult a gíroszrabló ügye

A rendőrök befejezték a nyomozást abban az ügyben, amelyben egy elkövető gíroszt rabolt egy fiatalembertől Miskolcon.

A turizmus miatt jelenhetett meg kokain és fájdalomcsillapító a bahamai cápák vérében

A turizmus miatt jelenhetett meg kokain és fájdalomcsillapító a bahamai cápák vérében

A hajók kezeletlen szennyvize okozhatja a problémát a szakértők szerint.

A vita hevében ütött

A vita hevében ütött

A veszprémi rendőrök elfogtak egy 31 éves férfit, és őrizetbe vették.

Összetörte rokona kocsiját, majd rátámadt

Összetörte rokona kocsiját, majd rátámadt

Az érdi rendőrök elfogták a 43 éves agresszív férfit.

Bezárattak egy pápai fodrászüzletet

Bezárattak egy pápai fodrászüzletet

Épp akció közben szállította egy díler a kábítószert.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Mentősök akadályozták meg a tragédiát

Mentősök akadályozták meg a tragédiát

Emberölés kísérlete miatt kell felelnie annak a 26 éves férfinak, akit a rendőr-főkapitányság nyomozói vettek őrizetbe.

http://ujhazak.com