Bozótvágóval támadt haragosára egy siroki férfi, vádat emeltek ellene

Emberölés kísérlete miatt emelt vádat a Heves Vármegyei Főügyészség egy siroki férfi ellen, aki bozótvágóval támadt haragosára.A vádhatóság azt közölte csütörtökön az MTI-vel, hogy a vádlott a sértett családjával szemközt lakott a faluban, így gyakran találkoztak. A középkorú sértett rossz néven vette, hogy a nevelt lányát a nála valamivel fiatalabb vádlott gyakran látja vendégül. A lány a vádlott lakásán volt 2022. május 24-én este is, amikor nevelőapja megérkezett.
    

A két férfi vitatkozni kezdett, ami azzal végződött, hogy a vádlott lesújtott egy 52 centiméter pengehosszúságú bozótvágó késsel a másik férfira. A sértett védekezésül felemelte a jobb karját, így azt érte a csapás. A két férfi dulakodásának a házból kiszaladó rokonok vetettek véget. A sértett kórházba került, ahol orvosi ellátásban részesült, de sérülése maradandó fogyatékosságot okozott: a súlyos és nagyméretű kés átvágott több izmot és ideget, valamint eltörte a singcsontot.
    

Az ügyészi álláspont szerint az eszköz és a támadás alkalmas volt akár az élet kioltására is, a vádiratban három év nyolc hónap börtönbüntetés kiszabását javasolták.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Állatkínzás Oroszlányban

Állatkínzás Oroszlányban

Az oroszlányi nyomozók hamar azonosították, majd elfogták azt a 14 éves elkövetőt, aki egy macska életét oltotta ki.

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Őrizetben egy bokszerrel támadó

Őrizetben egy bokszerrel támadó

A gödöllői rendőrök elfogták azt a férfit, aki bokszerrel ütött meg egy intézkedő polgárőrt.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

A Paksi Rendőrkapitányság egyenruhásainak gyors döntése és szakszerű elsősegélynyújtása mentette meg annak a férfinak az életét, aki a rendőri felszólításra nem állt meg egy közlekedési ellenőrzésre, majd balesetet szenvedett.

Késelés Enyingen

Késelés Enyingen

Két férfit életveszélyesen megsebesített egy 41 éves enyingi lakos.

Légyottra ment, végül kirabolták

Légyottra ment, végül kirabolták

Egy 22 éves férfi egy internetes felnőttoldalon megismert nőhöz érkezett Érsekvadkertre.

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Két kerékpáros halt meg egy Békés határában történt közlekedési balesetben.

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

A készenléti rendőrök a magyar–osztrák–német vonatkísérő szolgálat keretében nemzetközi járaton intézkedtek egy 25 éves ukrán férfival szemben.

Megszegte a szabályt

Megszegte a szabályt

A férfi a távoltartás hatálya alatt zaklatta azt a nőt, akit korábban bántalmazott.

http://ujhazak.com