BRFK: bevallotta tettét a XVI. kerületi Futórózsa utcai gyilkos (2. rész)

Elsírta magát, megtört és bevallotta az emberölés elkövetését a rendőröknek az a 39 éves ukrán származású magyar kőműves, aki halálra szúrt vasárnap este egy férfit a XVI. kerületi Futórózsa utcában - számolt be a budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese szerdán, sajtótájékoztatóján.Pál Adrián elmondta: a rendőrséget egy járókelő értesítette, miután rátalált a vérző sértettre, aki csak annyit tudott mondani "betörőt fogtam, megszúrtak". A mentők megérkezésekor a férfi már sokkos állapotban volt, kérdésekre sem tudott válaszolni. Állapotát stabilizálták, majd elindultak vele a kórházba, ám útközben összeomlott a keringése és újra kellett éleszteni. A kórházban azonban életét vesztette.
   

A rendőrség emberölés miatt indított nyomozást, kamerák segítségével feltérképezték, merre távozhatott az elkövető és Sashalomig, a Havashalom utcáig jutottak.

Felállítottak egy húsztagú nyomozócsoportot is. Az ezredes ismertette: az elkövetőről készült felvételeket megmutatták az utcában élőknek, a jellegzetes mozgású és dzsekijű férfit a környékbeliek felismerték és megmutatták, hol lakik. A rendőröknek a férfi munkatársai is beszámoltak arról, hogy aznap nem ment dolgozni, beteget jelentett.
    

A férfit végül a lakóhelyéről előállították és kihallgatták. Mintegy 15 perc alatt megtört, beismerte tettét, majd védő jelenlétében jegyzőkönyvben is teljes beismerő vallomást tett - mondta Pál Adrián. Hozzátette: a férfit a helyszínre is kivitték, megmutatta, mi hol történt és azt is, hova rejtette a kést, amellyel megszúrta áldozatát.
   

Pál Adrián elmondta: a helyszíni kihallgatások alapján tudják, hogy az áldozat a társasházi lakásának erkélyén állt, amikor meglátott egy a parkolóban a gépkocsik között gyanúsan mozgó alakot, akit megpróbált kérdőre vonni, de választ nem kapott. Ekkor felvette a kabátját, hogy utána menjen, közben szólt a feleségének, hogy értesítse a rendőrséget. A férfi a gyanús alak után eredt, próbálta kérdőre vonni. Ekkor a gyanúsított - vallomása szerint -megszúrta áldozatát. Az elkövető azt mondta, nem kívánta áldozata halálát, de a szúrás szívet ért, és halálosnak bizonyult. A 8,5 centiméter hosszú pengéjű kést a gyanúsított a szomszédos ház csatornájába dobta, majd hazament, lemosta véres kezét, szemétbe dobta a kabátját. A többi, az emberölés idején viselt ruháját le tudták foglalni.
    

Pál Adrián szerint a csendes, biztonságos környéken a bűncselekmény nagy riadalmat keltett, de a rendőrség gyors, szakszerű nyomozása eredményeképpen 38 órán belül elfogták a férfit. Az MTI kérdésére az ezredes közölte: az áldozatával egyidős ukrán származású, magyar állampolgárságú kőműves vendégmunkásként dolgozott Magyarországon. Vasárnap a szabadnapját töltötte és városnézésre indult, a parkoló autók közé pedig azért guggolt le, hogy "a dolgát végezze". A sértett - és ezt a felesége is megerősítette - azonban azt gyanította, hogy más célja van a férfinek, esetleg lopna vagy betörne, ezért eredt utána. Az elkövető büntetlen előéletű, ám a Nemzeti Adó- és Vámhivatal közokirathamisítás miatt folytat vele szemben eljárást.
    

Az ezredes beszélt arról is, hogy a sértett is ukrán származású magyar állampolgár és ugyancsak kőművesként dolgozott. A két férfi egymástól hét kilométerre született Ukrajnában, de a jelenlegi információk alapján nem ismerték egymást.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

A magas összeget az országos rendőrfőkapitány a Radics-ügyben tűzte ki.

Fuvart ígértek neki, de kirabolták

Fuvart ígértek neki, de kirabolták

A váci rendőrök elfogták azt a két férfit, akik egy külföldi állampolgártól erőszakkal vették el a mobiltelefonját és a táskáját.

http://ujhazak.com