BRFK: drón segítségével buktattak le három dílert Kőbányán

A kőbányai rendőrök két nőt és egy férfit vettek őrizetbe, akik a gyanú szerint kristállyal kereskedtek; a rendőrök egy drónnal figyelték meg a kábítószer-kereskedőket - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szerdán a police.hu oldalon.A közlemény szerint a X. kerületi Rendőrkapitányság új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett miatt folytat nyomozást egy 57 éves nővel szemben, aki a gyanú szerint otthonában kristályt árult, abban két társa segítette.

A rendőrök április 25-én kora délután ütöttek rajta egy üzleten Kőbányán, amikor egy 27 éves férfi egy futártáskából adott át egy nőnek egy kábítószergyanús anyagot tartalmazó zacskót; a tranzakciót a rendőrök drón segítségével figyelték.

Mint kiderült, a csomagban több mint ötven adag – az elsődleges szakértői vélemény szerint – kristály volt, továbbá a rendőrök a nő lakásából több mint 300 ezer forintot foglaltak le.

Az ügylet kapcsán elfogtak egy 40 éves nőt is, aki a gyanú szerint 57 éves társának segített a kristály árusításában - tették hozzá. A kőbányai nyomozók a két nőt és a férfit gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették őket - áll a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hajszál híján…

Hajszál híján…

Gyermekével szenvedett balesetet egy ittas sofőr.

Figyelmesebben az utakon!

Figyelmesebben az utakon!

Kedden az autósok figyelmetlensége miatt két gyalogos súlyosan, egy kerékpáros pedig könnyebben sérült meg Szekszárdon.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Izraelnek nem volt hírszerzési figyelmeztetése a Flydubai-incidensről

Izraelnek nem volt hírszerzési figyelmeztetése a Flydubai-incidensről

Izraelnek nem volt konkrét hírszerzési figyelmeztetése vagy jelzése a szerdai Flydubai-incidenssel kapcsolatban, az ománi másodpilóta indítékát továbbra is vizsgálják.

Prostitúcióra bírt rá nőket és kitartatta magát

Prostitúcióra bírt rá nőket és kitartatta magát

A veszprémi rendőrök összehangolt akcióban csaptak le a 32 éves férfira.

Elfogta az NNI a három éve bujkáló, top 50-es körözöttet

Elfogta az NNI a három éve bujkáló, top 50-es körözöttet

Öt bűncselekmény miatt keresték a hatóságok azt a 32 éves férfit, akit 4 és fél éves szabadságvesztésre ítélt a bíróság.

Kést szegezett egy idős nő nyakához egy kamasz – elfogták

Kést szegezett egy idős nő nyakához egy kamasz – elfogták

A kiskunhalasi rendőrök egy nap alatt azonosították és elfogták a 17 éves támadót, aki rablással akart pénzt szerezni, ám az idős nő lélekjelenléte erősebbnek bizonyult.

Végzetes szúrás

Végzetes szúrás

Halált okozó testi sértés Győrben.

http://ujhazak.com