BRFK: elfogtak két embert, aki fiatal nőket kényszerített prostitúcióra

Elfogtak két embert, aki a gyanú szerint prostitúcióra vett rá több nőt, majd a pénzt elvette tőlük - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szerdán a police.hu oldalon.Azt írták, hogy a XXII. kerületi rendőrkapitányság emberkereskedelem és kényszermunka bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 30 éves férfi és egy 25 éves nő ellen, mert éveken át prostitúcióra vettek rá nehéz anyagi helyzetben lévő fiatal lányokat.
    

Budapesti, belvárosi bérelt lakásokban kényszerítették a nőket prostitúcióra, szolgáltatásaikat internetes oldalon hirdették. A férfi a prostitúciós szolgáltatásokból befolyt pénz felét ígérte a lányoknak, később azonban már az összes pénzt elvette tőlük. Az ügyfelek hívásait a 25 éves nő fogadta, amikor nem ért rá, társa erőszakkal vette rá a lányokat a telefon kezelésére. Ha nem az általa elvárt módon beszéltek az "ügyfelekkel", bántalmazta őket.
    

A férfi kábítószer fogyasztásra is kényszerítette a lányokat, és megtiltotta nekik, hogy elhagyják a lakást - írta a rendőrség. A férfit a budafoki rendőrök augusztus 23-án hajnalban vidéken fogták el, és társával együtt még aznap kihallgatták. Egyikük sem tett vallomást - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Menekülés és előállítás

Menekülés és előállítás

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság kábítószer birtoklása miatt folytat eljárást egy férfival és egy fiatalkorú lánnyal szemben.

Lenyelt kapszulákban csempészték a kokaint – nemzetközi drogfutárhálózatot buktatott le a KR NNI

Lenyelt kapszulákban csempészték a kokaint – nemzetközi drogfutárhálózatot buktatott le a KR NNI

Hat futár, a bűnszervezet magyar irányítója, valamint két szervező is a gyanúsítottak között van a hazai eljárásban.

Őrizetben a szikés garázda

Őrizetben a szikés garázda

Egy 42 éves férfi előbb egy pékségben kezdett el agresszívan viselkedni egy párral szemben, majd a közeli parkban bántalmazta a férfit, és egy szikét is elővett.

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban, a rendőrség pénteki tájékoztatása szerint vizsgálják az ügyet.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Nem menekülhetett el az igazságszolgáltatás elől az a 43 éves nő, aki 2022-ben késsel támadt kolléganőjére, majd a Székesfehérvári Törvényszék 4 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte.

Mindenki szeme láttára

Mindenki szeme láttára

A nagykátai rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a szeméremsértőket.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Életmentő beszélgetés

Életmentő beszélgetés

Egy rendőr lélekjelenlétének és kommunikációs készségeinek köszönhetően sikerült megmenteni egy 19 éves férfi életét Hőgyészen.

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi test tiltott felhasználásával gyanúsít a rendőrség egy 30 éves budapesti férfit, egy beteghordozót, akitől koponyákat, csontokat, valamint preparált emberi arcbőrt is lefoglaltak a nyomozók.

http://ujhazak.com