BRFK: megkötöztek, megvertek és kiraboltak egy újpesti férfit

Elfogtak a rendőrök három férfit, akiket azzal gyanúsítanak, hogy részt vettek egy újpesti férfi kirablásában; közülük ketten megkötözték, megverték és csonkítással fenyegették az áldozatot - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) rablási osztályának vezetője szerdai sajtótájékoztatóján.Nyerges Béla elmondta: az áldozat egy középkorú férfi, aki maga jelentette be telefonon a rendőrségnek január 24-én, hogy megtámadták az otthonában, bántalmazták, megkötözték és elvitték az értékeit. A sokkos állapotban levő férfi elmondta: egyedül él a családi házában, 18 óra körül zuhanyozni ment, ekkor elment az áram. Banális műszaki problémára gyanakodott, ezért csak felkapott egy kabátot, kinyitotta a ház ajtaját, hogy kimenjen ellenőrizni a villanyóraszekrényt, ekkor érte a támadás.
    

Két férfi már a küszöbön bántalmazni kezdte áldozatát, aki a földre került, ekkor visszahúzták a házba, ragasztószalaggal áttekerték a kezét és a lábát, a szemére is tettek ragasztószalagot, majd ütni-verni kezdték a fejét, követelve, hogy adja át értékeit, mondja meg, mit hol találnak a lakásban - sorolta az alezredes. A támadók két konyhakést szorítottak a férfi nyakához, arcához, füléhez, és egyebek mellett azzal is megfenyegették, hogy levágják az ujjait, ha nem működik együtt.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A férfi azt mondta, hogy csak 5 ezer forint van nála, az elkövetők azonban 7 ezer forintot találtak a tárcájában, ezért ismét megverték áldozatukat.
    

Az alezredes elmondta azt is, az egyik elkövető tudta, hogy van egy széf a házban, azért is bántalmazták a férfit, mert ezt magától nem mondta el. A nyitókódot a tulajdonostól megszerezve kinyitották a széfet, ám abban nem találtak értékeket. Ezután elvették a férfi két bankkártyáját, amelyek PIN-kódjait is megkapták. Az egyik rabló ekkor otthagyta a társát, elment egy közeli ATM-hez és pénzt vett fel a kártyáktól. Ezt többször is megismételték úgy, hogy a férfit arra kényszerítették, a interneten keresztül a bankjánál emelje meg a napi felvehető limitjét.
    

Amikor látták, hogy több pénzt nem tudnak szerezni, a férfit egy másik szobában székhez kötözték, majd rázárták a ház ajtaját. A bűncselekmény három és fél órán keresztül tartott - mutatott rá Nyerges Béla, hozzátéve: a férfinak végül sikerült kiszabadítania magát, a hátsó ajtón kiosont, majd a kerítésen átmászva a szomszédjához menekült és ott kért segítséget.
    

A nyomozásról az alezredes elmondta: már az első órákban meghallgatták a szomszédokat, akik bár nem észlelték a bűncselekményt, felfigyeltek az utcában egy "idegen autóra". Beszámoltak arról is, hogy tavaly az áldozat házán nagyobb felújítást hajtottak végre, az egyik munkáscsapat vezetőjét látták hasonló kocsival. A rendőrök megtalálták az érintett autó rendszámát, ez alapján pedig a tulajdonost, egy nyírségi, többszörösen büntetett előéletű férfit, majd gyorsan a rendőrség látókörébe került még két férfi, őket összehangolt akcióban Mátészalkán és Budapesten fogták el.
    

A házkutatások során a VIII. kerületi lakásban megtalálták a sértett mobiltelefonját, okosóráját, de még az elkövetéshez használt két konyhakést is. Ezeket a sajtótájékoztatón is bemutatták, továbbá egy piros cipőt, amelynek azért volt jelentősége, mert a hirtelen támadás miatt csak erre tudott visszaemlékezni a sértett. A három gyanúsított közül ketten mindent tagadtak és nem tettek vallomást, harmadik társuk azonban őszinte, minden részletre kiterjedő vallomást tett - mondta Nyerges Béla. Hozzátette: a férfi elmondta, hogy gyerekkoruk óta egy környéken laktak, ismerték egymást, a kivitelezésekkel foglalkozó L. Sándor segédmunkásként alkalmazta őket. Az egyik segédmunkás, K. András dolgozott is a megtámadott férfi házán.
    

A bűncselekményt T. János és K. András követte el, ők kapcsolták le a villanyórát is, míg L. Sándor a kocsiban várakozott, s ő fuvarozta K. Andrást is a ház és az ATM-ek között. Több körben 600 ezer forintot vettek fel a férfi számlájáról. Az alezredes elmondta: a sértett nem volt vagyonos ember, minden pénzét a házfelújításra költötte, ezért is volt üres a széf. Az MTI kérdésére közölte: az elkövetők azért gondolhatták, hogy a férfi vagyonos, mert a ház felújításakor mindig a széfből fizette ki a munkálatokat.
   

"Az csak egy érdekes fordulat az ügyben, hogy a két végrehajtó meglopta a főnököt is, hiszen az ATM-ből felvett pénzek egy részét időnként zsebre rakták" - fogalmazott Nyerges Béla. Beszámolt arról is, hogy L. Sándor ellen betörések miatt is folyik eljárás, ezeket a férfi több esetben olyan helyszíneken követte el, ahol korábban szintén felújításokat végeztek.
    

A rendőrség honlapjára feltett közlemény szerint a három férfit felfegyverkezve, csoportosan elkövetett rablás, a személyi szabadság megsértése és információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás miatt hallgatták ki gyanúsítottként, majd őrizetbe vették őket, és indítványozták a letartóztatásukat, amelyet a bíróság el is rendelt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Az újbudai rendőrök őrizetbe vették azt a két férfit, akik a gyanú szerint otthonában raboltak ki egy férfit a fővárosban.

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

A hajdú-bihari bűnügyi igazgatóság befejezte az ügy vizsgálatát.

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indult nyomozás, miután egy idős férfi egy gáz-riasztó fegyverrel rálőtt a rendőrökre.

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztálya a külföldön bujkáló magyar szökevények felkutatása és elfogása érdekében végez felderítést.

Bilincsben egy 13 éves rabló

Bilincsben egy 13 éves rabló

A ceglédi rendőrök fogták el azt a fiút, aki a gyanú szerint két rablást követett el.

Családi tragédia Hosszúpályiban

Családi tragédia Hosszúpályiban

Az adatok szerint a gyanúsított olyan súlyosan bántalmazta saját apját, hogy már nem lehetett rajta segíteni.

A Keleti pályaudvar környékén drogot terjesztő banda kerület rendőrkézre

A Keleti pályaudvar környékén drogot terjesztő banda kerület rendőrkézre

A Keleti pályaudvar környéki drogkereskedelmet működtető dílereken ütött rajta a rendőrség.

A halott nő nevében írt hetekig a gyilkos

A halott nő nevében írt hetekig a gyilkos

Miután megölte, majdnem két hétig még vele élt.

Ágyneműtartóban rejtőzött a körözött férfi Győrben

Ágyneműtartóban rejtőzött a körözött férfi Győrben

Börtönbe kellett volna vonulnia.

Autóba ültették, majd fogva tartották

Autóba ültették, majd fogva tartották

Emberrablás bűntett miatt indult nyomozás a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányságon.

http://ujhazak.com