Brit belügyminiszter: még nem ismert az áldozatok nemzetisége

Egyelőre nem ismert annak a 39 embernek a nemzetisége, akiket szerdán találtak holtan egy bolgár kamionban Anglia délkeleti részén - mondta szerdai nyilatkozatában a brit belügyminiszter.Priti Patel, aki a londoni alsóház képviselőit tájékoztatta a vizsgálatról, megerősítette azt a korábbi rendőrségi közlést, hogy a kamion az észak-walesi Holyhead kikötőjében lépett be Nagy-Britanniába még szombaton.

    
Patel hangsúlyozta, hogy ez a kikötő az Írországból érkező kompforgalom egyik legnagyobb fogadóállomása. A belügyminiszter elmondta: a vizsgálatba bekapcsolódott a brit határőrség, az Országos Bűnüldözési Ügynökség (National Crime Agency, NCA) és a bevándorlással kapcsolatos bűncselekmények felderítésére szakosodott belügyminisztériumi szervezet (Immigration Enforcement).
    

Yvette Cooper, az alsóház belügyi bizottságának elnöke szerdai nyilatkozatában hangsúlyozta: jóllehet egyelőre nem ismertek a tragédia körülményei, az azonban tudható, hogy az embercsempészet a legveszélyesebb bűncselekmények közé tartozik. Hozzátette: a vizsgálatba be kell vonni az ír és a bolgár rendőrséget is.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

A férfi 78 éves volt.

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Kedvenc mesék sötét titkai.

Zombiszarvas-vírus

Zombiszarvas-vírus

Még nem tudni, hogy emberekre is átterjedhet-e a vadon élő állatokra rendkívül fertőző, halálos betegség.

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Egy új kutatás szerint a fej formája, a testméret és a nem együttesen határozhatja meg, hogy hány évig élhetnek a kutyák.

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A halál öt legrémisztőbb fajtája.

Valentin-napi bűncselekmények

Valentin-napi bűncselekmények

Megoldatlan bűnügyek, amelyeket a szerelmesek napján követtek el.

Emberi hamvakat rejtett a strandon talált palack

Emberi hamvakat rejtett a strandon talált palack

Elképesztő történetek palackpostákról.

Toxikus szülők

Toxikus szülők

Amikor a család nem áldás, hanem átok.

Férfi- női elvárások

Férfi- női elvárások

Milyen elvárások árnyékolják az egészséges párkapcsolatok kialakulását?

http://ujhazak.com