Brit katonai hírszerzés: dezertőröket fegyverrel fenyegető egységek az orosz vonalak mögött

Kertész Róbert, az MTI tudósítója jelenti: Az orosz hadsereg valószínűleg a visszavonulási útvonalakat lezáró és a dezertőröket fegyverrel fenyegető egységeket vonultatott fel az Ukrajnában bevetett alakulatok mögött, mivel gyenge a harctéri morál és előfordul, hogy a katonák nem akarnak harcolni - áll a brit katonai hírszerzés pénteken ismertetett helyzetértékelésében. A londoni védelmi minisztérium által közzétett hírszerzési értesülés szerint ezek a mögöttes egységek a támadó műveletek végrehajtásának kikényszerítése végett azzal fenyegetik a visszavonuló orosz katonákat, hogy lelövik őket.
    

A tárca megjegyzi, hogy Oroszország ilyen alakulatokat már korábbi konfliktusokban is bevetett. A brit katonai hírszerzés szerint valószínűsíthető, hogy az orosz tábornokok egy ideje elvárják a beosztott parancsnokoktól a dezertőrök elleni fegyverhasználatot, és ennek része lehet olyan felhatalmazás is, hogy a parancsszegőket egy figyelmeztetés után agyon kell lőni.
    

A tábornokok emellett valószínűleg akár a védők haláláig tartani akarják a védelmi pozíciókat is - fogalmaz a londoni hírszerzési tájékoztatás. A brit katonai hírszerzés szerint a dezertőrök elleni fegyverhasználat taktikája jó eséllyel az Ukrajnában bevetett orosz alakulatok gyenge minőségét, alacsony morálját és a fegyelem hiányát tükrözi.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

http://ujhazak.com