Brit katonai hírszerzés: súlyos veszteségek az orosz hadsereg alacsonyabb rendfokozatú tisztjei körében

Kertész Róbert, az MTI tudósítója jelenti: A brit katonai hírszerzés hétfői helyzetértékelése szerint valószínűleg súlyos veszteségeket szenvedett az orosz hadsereg Ukrajnában harcoló közepes és alacsony rendfokozatú altiszti állománya, és helyi kiterjedésű zendülésekről is érkeznek hitelt érdemlő hírek.A londoni védelmi minisztérium által közzétett legújabb hírszerzési beszámoló szerint az orosz altisztek körében elszenvedett súlyos mértékű veszteségek fő okai között szerepel, hogy a dandár- és zászlóaljparancsnokok a veszélyes műveletek első vonalában harcolnak, mivel ellentmondást nem tűrő módon kérik rajtuk számon alakulatuk teljesítményét.
    

Mindemellett e tiszteknek kell irányítaniuk a legalacsonyabb szintű hadszíntéri műveleteket is, mert az orosz hadseregben nincs olyan magasan képzett és széles hatáskörű tiszthelyettesi állomány, amely a nyugati hadseregekben ezeket a feladatokat ellátja - áll a brit katonai hírszerzés hétfőn ismertetett új információcsomagjában.
    

A helyzetértékelés szerint a hivatásos fiatal tisztek körében elszenvedett nagyarányú veszteségek valószínűleg még tovább súlyosbítják az orosz hadsereg vezénylési és ellenőrzési gyakorlatának korszerűsítési folyamatát terhelő állandósult problémákat. Ennél is közvetlenebb gond azonban, hogy a hadszíntéri harccsoportok, amelyeket számos más egység túlélőiből csoportosítanak újra, jó eséllyel kevéssé hatékonyak, tekintettel az altisztek hiányára - áll a brit katonai hírszerzés hétfői beszámolójában.
    

A tájékoztatás szerint ráadásul több megbízható jelentés érkezik arról is, hogy az Ukrajnában harcoló orosz alakulatok körében helyi kiterjedésű zendülések kezdődtek, és ebben a helyzetben a tapasztalt, hiteles szakasz- és századparancsnokok hiányának valószínűsíthető következménye a morál további romlása és a gyenge katonai fegyelem tartóssá válása lesz.
    

London nem először utal arra, hogy az orosz hadsereget komoly veszteségek érhették az ukrajnai háborúban. A brit katonai hírszerzés egyik legutóbbi beszámolója azt valószínűsítette, hogy az orosz hadsereg az Ukrajna ellen indított háború februári kezdetén bevetett harcoló szárazföldi kontingens egyharmadát elveszthette. Egy másik, nem sokkal később ismertetett brit katonai hírszerzési értesülés szerint az ukrajnai háború első három hónapjában meghalt orosz katonák száma valószínűleg hasonló a Szovjetunió által az afganisztáni háború kilenc éve alatt elszenvedett veszteségekéhez, és ebben a helyzetben Oroszország jelentős létszámú "segéderőket" - köztük több ezer csecsen fegyverest - is bevet Ukrajnában.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

Egy elképzelt történet főhőse egy 16 éves lány, akinek mindennapjai egy csapásra rémálommá váltak, amikor egy internetes közösségi oldalon válaszolt egy ismeretlen fiúnak, akivel előbb csak írásban, később chat hanghívásban is beszélgetett.

Bárddal támadt az élettársára

Bárddal támadt az élettársára

A hajdú-bihari rendőrök emberölés kísérlete miatt vettek bűnügyi őrizetbe egy férfit.

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Elképesztő emberkereskedelem és kényszermunka tárgyában folytatott bűnügy zárult a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság (FVMRFK) Bűnügyi Osztályán, ami négy évvel ezelőtt egy idős férfi kérése nyomán indult.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Ezrest rabolt egy gyermektől

Ezrest rabolt egy gyermektől

A szécsényi nyomozók vádemelést javasolnak a 26 éves elkövetővel szemben, aki egy 11 éves fiút fenyegetett veréssel, és elvette minden zsebpénzét.

Drogbiznisz futárszolgálattal

Drogbiznisz futárszolgálattal

Hosszú hónapokon át tartó titkos információgyűjtéssel és nyomozással számolt fel egy kiterjedt dílerhálózatot a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztály munkatársai a Terrorelhárítási Központ közreműködésével elfogtak egy 33 éves német férfit, aki május 31-én hajnalban Kölnben több lövést adott le egy emberre.

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emelt a Tolna Vármegyei Főügyészség a 25 éves nagydorogi nő ellen, aki tavaly augusztusban megölte kéthetes gyermekét - közölte a vádhatóság szerdán az MTI-vel.

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

A budapesti rendőrök súlyos testi sértés miatt nyomoznak, és az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen személyazonosságú személyek azonosításához.

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

A rendőrök szabályos megállítási kísérlete elől menekült autójával egy 17 éves fiú Székesfehérváron, aki végül egy szolgálati gépkocsinak ütközött.

http://ujhazak.com