Budapest Pride - Az MSZP tájékoztatást kér a rendőrségtől a felvonulás biztosításáról

Az MSZP fővárosi frakcióvezetője sürgős tájékoztatást kér Budapest új főkapitányától arról, hogyan kívánja a rendőrség biztosítani, hogy a szombati Budapest Pride felvonulást békésen megtarthassák. A szocialista Horváth Csaba Bucsek Gábornak címzett nyílt levelét az MSZP csütörtökön az MTI-nek is eljuttatta.

jubbbbHorváth Csaba emlékeztetett arra, hogy a felvonulással azonos időpontra és azonos helyszínre ellentüntetést is bejelentettek.

A politikus ezért sürgős tájékoztatását kér a július 1-től kinevezett Bucsek Gábortól arról, pontosan milyen szakmai előkészületeket tettek és tesznek a békés joggyakorlás biztosítására és a jogsértések megelőzésére.

Az MSZP-s politikus kérdését azzal indokolja, hogy "budapesti polgárként elvárásom, fővárosi képviselőként pedig kötelességem, hogy tisztában legyek azzal: a rendőrség a melegfelvonulás idején is megfelelően szavatolja a közbiztonság fenntartását, a felvonulók békés joggyakorlását és a főváros polgárainak háborítatlanságát".

Horváth Csaba azt írta, az elmúlt években többször is volt arra példa, hogy szélsőséges csoportok a békés felvonulókra támadtak, a rendezvény résztvevőinek megtámadása azonban elfogadhatatlan. Hozzátette: a Pride világszerte az egyenlőség, a sokszínűség, az elfogadás és a tolerancia ünnepe, a felvonulókat minden atrocitástól meg kell védeni.

Idén június 27. és július 6. között tartják a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer (LMBTQ) közösség hagyományos fesztiválját, a 19. Budapest Pride-ot, amelynek keretében szombat délután Budapesten felvonulást tartanak.

A család intézményének népszerűsítésére létrejött "A család nevében" Facebook-csoport szombat délután a Kossuth tér és az Alkotmány utca sarkánál tart rendezvényt, ahonnan a Budapest Pride felvonulás indul.

MTI

Hozzászólások

Monoron zaklatta a nőket

Monoron zaklatta a nőket

A rendőrök rövid időn belül azonosították a 40 éves férfit.

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

A Baranya vármegyei rendőrök idén januárban elfogták a pécsi gyanúsítottat, a vizsgálatot a napokban fejezték be.

Támogató jelenlét

Támogató jelenlét

A férfi átadott egy levelet a szomszédjának, azzal a kikötéssel, hogy csak másnap nyithatja ki.

Újabb letartóztatást rendeltek el a Szőlő utcai ügyben

Újabb letartóztatást rendeltek el a Szőlő utcai ügyben

Egy további ember egy hónapig tartó letartóztatását rendelte el a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai javítóintézetben történt bántalmazások ügyében - közölte a Fővárosi Törvényszék pénteken az MTI-vel.

A Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását indítványozta az ügyészség

Az ügyészség indítványozta a Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását - közölte Központi Nyomozó Főügyészség pénteken az MTI-vel.

Rács mögött egy szexuális ragadozó

Rács mögött egy szexuális ragadozó

A körözöttek top 50-es listáján szerepelt R. Rajmund.

Újabb gyanúsítottak letartóztatását indítványozták a Szőlő utcai ügyben

Újabb gyanúsítottak letartóztatását indítványozták a Szőlő utcai ügyben

A héten kihallgatott újabb gyanúsítottak letartóztatását indítványozta az ügyészség az úgynevezett Szőlő utcai ügyben - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

http://ujhazak.com