Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztály munkatársai a Terrorelhárítási Központ közreműködésével elfogtak egy 33 éves német férfit, aki május 31-én hajnalban Kölnben több lövést adott le egy emberre, aki életveszélyes sérüléseket szenvedett.A jelentős sajtóvisszhangot kiváltó ügyben a német nyomozók nagy erőkkel keresték a magyar kapcsolatokkal is rendelkező K. M. A.-t. A férfi a bűncselekmény elkövetése után elmenekült, ezért európai elfogatóparancsot adtak ki ellene.

Június 10-én a német hatóságok az Országos Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főigazgatóság Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központon (NEBEK) keresztül arról tájékoztatták a KR NNI fejvadászait, hogy a körözött Budapesten tartózkodhat. A két szervezet hatékony és sikeres szűrő-ellenőrző tevékenysége során megállapította a keresett személy pontos tartózkodási helyét, így a kiemelten veszélyes férfi elfogására a nyomozók azonnal akciót szerveztek, amelybe a TEK műveleti egységét is bevonták.

A német hatóságoktól érkezett értesítést követően öt órán belül elfogták Budapest VIII. kerületében, majd előállították a VIII. Kerületi Rendőrkapitányságra. Az elfogást követően a NEBEK koordinálta a szükséges nemzetközi együttműködést, valamint közreműködött az érintett személy bíróság elé állításában, és intézi a későbbi átadással kapcsolatos feladatokat is.

Az eset ismét bizonyítja a NEBEK és a KR NNI közötti hatékony és összehangolt együttműködés jelentőségét. A hazai és nemzetközi rendőri szervek szoros kooperációjának köszönhetően a súlyos bűncselekmények elkövetői nem kerülhetik el az igazságszolgáltatást.

Forrás: http://www.police.hu

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Négyet egy csapásra

Négyet egy csapásra

Munkatársaink egy időpontban intézkedtek négy helyen kábítószer-terjesztőkkel szemben, őrizetbe vették őket.

Fűvel ízesítette a rántottát

Fűvel ízesítette a rántottát

A zalaszentgróti járőrök négy férfival szemben intézkedtek egy hegyi pincénél, háromnak közülük pozitív lett a drogtesztje.

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

A vita hevében egy személyt életveszélyesen, három másikat könnyebben sebesített meg a fiatal férfi.

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

Albérletben felejtett több mint egy kilogramm kábítószert egy 22 éves férfi, akit kábítószer-kereskedelem és kábítószer birtoklása miatt gyanúsítottként hallgattak ki, majd őrizetbe vettek - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön a Facebook-oldalán.

Fegyveresen rabolt

Fegyveresen rabolt

A Nógrád megyei nyomozók őrizetbe vették azt a 26 éves férfit, aki Salgótarjánban rabolt ki egy fiatalembert.

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

A rendőrök elfogták azt a férfit, aki Taktakenézen leszúrta egy ismerősét.

Állatkínzás Oroszlányban

Állatkínzás Oroszlányban

Az oroszlányi nyomozók hamar azonosították, majd elfogták azt a 14 éves elkövetőt, aki egy macska életét oltotta ki.

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Őrizetben egy bokszerrel támadó

Őrizetben egy bokszerrel támadó

A gödöllői rendőrök elfogták azt a férfit, aki bokszerrel ütött meg egy intézkedő polgárőrt.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

http://ujhazak.com