Budapesti ebéd után bénult le Amy May Shead

A brit tévéproducer hiába jelezte, hogy mogyoróallergiás, mégis olyan csirkét szolgáltak fel neki, amelynek az első falatja után rosszul lett.Örökre megpecsételődött Amy May Shead sorsa, amikor három évvel ezelőtt beült az egyik budapesti étterembe, hogy megebédeljen. A brit tévéproducer jelezte, hogy mogyoróallergiás, erről pedig egy olyan kártyát is felmutatott, amelyen magyarul szerepelt, hogy allergiás.

Ennek ellenére egy olyan csirkés ételt szolgáltak fel a nőnek, amelyből elég volt csak egy falatot ennie ahhoz, hogy rosszul érezze magát. Shead anafilaxiás sokkot kapott. Habár két injekciót is kapott, a keringése mégis leállt. Shead kómába esett, az agya pedig hat percen keresztül nem kapott oxigént, ami agykárosodást okozott. A tévéproducer kerekesszékbe került és elvesztette a beszédképességét.

A tegnap napvilágra kerülő ügyben a Blikknek nyilatkozott Rácz Edit, a Péterfy Sándor Utcai Kórház osztályvezető főorvosa, aki jól emlékszik Shead esetére:

Amikor az első tünetek jelentkeztek, akkor injekciót adott be magának, de mégis kialakult a gégeödéma, ami az agykárosodást okozó oxigénhiányhoz vezetett. Légcsőmetszést végeztünk és antibiotikumot adtunk. Bíztunk benne, hogy felépülhet.

Néhány héttel később az állapota megengedte, hogy a hazaszállítsák. Később a szülei rendszeresen beszámoltak és képeket is küldtek arról, hogy hol tart a lányuk rehabilitációja.”

A kizárólag pislogással kommunikáló Shead esete azért került a figyelem középpontjába, mert a hölgy az ITV This Morning című műsorában vendégeskedett. A tragikus ebéd előtt Shead producerként dolgozott a műsorban.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

A magas összeget az országos rendőrfőkapitány a Radics-ügyben tűzte ki.

http://ujhazak.com