Budapesti szállodákban helyezték el a migránsokat az embercsempészek - videó

Több magyar taxist is elfogott a Nemzeti Nyomozó Iroda, akiket embercsempészéssel vádolnak.

A taxisokat azzal vádolják, hogy tavaly tavasszal összesen tizenkétszer szállítottak a befogadó állomásokról egy bizonyos budapesti hotelbe illegális bevándorlókat. A migránsokat innen őket vitték tovább más sofőrök Nyugat-Európába.



A bűnszervezet feje egy iraki migráns, aki korábban Magyarországon már oltalmazott státuszt kapott.

A hotelből leginkább Szlovákián ás Ausztrián keresztül szállították tovább a határsértőket.
Volt közöttük egyiptomi, marokkói és iraki egyaránt. A sofőrök az útért 50-150 eurót kértek. Az NNI a német, az olasz, az osztrák és a szlovák nyomozók, valamint az Europol munkatársainak segítségével sikerült közösen beazonosítani az embercsempészek magyarországi vezetőit. Közös európai akció keretében szerdán a magyar nyomozók a fővárosi szállodában házkutatást tartottak. Itt fogták el az iraki embercsempészt és magyar bűntársait is.



A rendőrség és a bevándorlási hivatal közös munkájának köszönhetően végrehajtottak egy másik rajtaütést is. Egy másik szállodában egy olyan személyt is sikerült elfogni, aki ellen korábban körözést adtak ki. A rendőrök a helyszínen számítógépeket, SIM kártyákat, mobiltelefonokat, dokumentációkat találtak.



A nagy mennyiségű készpénz mellett egy drága terepjárót is sikerült lefoglalni a hatóságoknak. A magyarországi akciókkal egy időben a horvát, a bolgár, a német, az osztrák és a román hatóságok is különféle házkutatásokat tartottak. Ők legalább 20 olyan személy ellen indítottak eljárást, akik bűnszervezetben követték el az embercsempészést.



Korábban magyarországi hotelekben bújt meg Salah Abdeslam is, aki a 2015-ös párizsi merényleteknek volt az egyik kitervelője. Abdeslam lakóhelyét korábban a 888 megnézte. Ezt az alábbi videón láthatjuk.



Forrás: 888.hu

Hozzászólások

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

Kirabolta nagyapját

Kirabolta nagyapját

Szenteste napján késsel fenyegette idős nagypapáját egy tiszajenei férfi és pénzt követelt tőle, végül 300 ezer forinttal távozott a házából.

Vitarendezés pisztollyal és baseballütővel

Vitarendezés pisztollyal és baseballütővel

Négy karcagi testvér nézeteltérést akart rendezni, azonban ennek nem a megfelelő formáját választották: baseballütőkkel és gumilövedékes fegyverrel rontottak a másik családra.

http://ujhazak.com