Buddha szobor miatt kevesebb a bűncselekmény a városban

Amióta kitették a szobrot, 82 százalékkal esett vissza a bűnözés mértéke Eastlake-ben.EastlakeA rendőrök is értetlenül állnak az oaklandi Eastlake város helyzete előtt, hiszen korábban sűrűn hívták őket egy-egy nem túl súlyos esetben, például tiltott graffiti vagy néhány illegálisan lerakott szemétkupac miatt.

Aztán valamikor 2012-ben Dan Stevenson, aki egyébként nem buddhista, vásárolt egy Buddha-szobrot, és felállította azt az egyik tér szélén egy miniszentélyként, néhány kisebb hindu istenséggel.

A férfi célja csak annyi volt, hogy valami szépet csináljon, ám az azóta eltelt időben a rendőrség döbbenten figyelte, hogy a bűnözési ráta 82 százalékkal visszaesik, vagyis a korábbihoz képest öt elkövetőből négy meggondolja magát, és marad a helyes úton. Hétvégenként ráadásul hívők tucatjai gyűlnek össze a szobor előtt, nemtől, etnikumtól, vallástól függetlenül.

Dan Stevenson önzetlen gesztusának tehát nagy hatása lett a városban. A lakók nem szemetelnek, a falakat nem csúfítják össze firkákkal, visszaesett a kábítószer-kereskedelem, és a prostik is elkerülik a környéket.

Mindemellett már csak hab a tortán, hogy a Buddha-szobrot kétszer akarták eltávolítani a térről, ám ez egyik alkalommal sem sikerült.

(Forrás: webbulvar.hu)

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

http://ujhazak.com