Bűnösnek találta a bíróság emberölésben a magatehetetlen palesztin késelőt agyonlövő izraeli katonát

A három fős bírói testület nem tartotta megalapozottnak az őrmester ügyvédeinek érvelését, miszerint Azaria azért adta le a halálos lövést, mert úgy érezte, hogy a földön fekvő, meglőtt és magatehetetlen támadó, Abdel-Fattáh as-Sarif továbbra is veszélyt jelentett, s attól tartott, hogy robbanómellény lehet rajta.

A hadsereg által átadott jegyzőkönyvek tanúsága szerint például a katona a történtek után még nem hivatkozott arra, hogy a támadó a földön fekve is veszélyt jelentett, s egyik társa szerint azt mondta, hogy Sarif megtámadta egy barátját, ezért megérdemelte a halált. A bíróságon azt mondta: nem emlékszik erre a beszélgetésre.



A bíróság szerint a helyszínen készült videofelvételek nem igazolták a védelem később kialakított, újabb és újabb érveit, kétséges, hogy Sarif 11 perccel a merénylet után, sebesülten a földön fekve veszélyt jelentett volna, s az eljárás során az is kiderült, hogy az őt korábban ért hat lövés dacára az okozta a halálát, hogy Elor Azaria fejbe lőtte.

A bíróság úgy ítélte meg, hogy az őrmester tettét nem a jogos védelem, hanem a bosszúvágy motiválta.

"Az, hogy a földön fekvő ember terrorista, nem indokolja az aránytalan választ" - indokolta a bírói tanácsban elnöklő Maja Heller ezredes, bíró a döntést. Az Azaria által leadott halálos lövés elvben teljesen ellentétes az izraeli hadsereg fegyverhasználati szabályaival, amelyek tiltják halálos erő alkalmazását olyanokkal szemben, akik nem jelentenek közvetlen életveszélyt.

Az Azaria-ügy az izraeli tízes tévécsatorna szerint kilóg a tavalyi év merényletei során lelőtt késes támadók sorából, mert noha a palesztin késelők többségét tettük elkövetése közben megölték, de őket a merénylet közben, noha olykor vitatható módon, de önvédelemből, és nem jóval később ölték meg az izraeli katonák. Izraelben legutóbb tizenkét évvel ezelőtt ítéltek el katonát emberölésért, amelyért legfeljebb húsz év börtön szabható ki.

A bíróság várhatóan egy hónap múlva hirdeti majd ki, hogy milyen büntetést ró ki a gyilkos katonára. Szakértők szerint a szigorú ítélet ellenére, részben a közvélemény nyomására, Azaria viszonylag enyhe börtönbüntetésre számíthat. Ügyvédei mindenesetre már bejelentették, hogy fellebbeznek.
Az eset az utóbbi hónapokban megosztotta az izraeli társadalmat. Az órákig tartó ítélethirdetés közben mintegy száz ember tüntetett az őrmester felmentéséért a bíróság épülete előtt. Az ítélethirdetés után a család szóvivője közölte: a bíróság figyelmen kívül hagyott olyan bizonyítékokat, melyek Azaria ártatlanságát támasztják alá.

"Mintha észre sem vették volna, hogy egy támadás színhelyén történt az eset. Az az érzésem, hogy a bíróság felvette a kést a helyszínről, s maga szúrta hátba minden katonánkat" - húzta alá Saron Gal. Nadav Veiszman alezredes, katonai ügyész szerint "fontos, világos, döntő jelentőségű és önmagáért beszélő" ítélet született.

"A bíróság úgy döntött, hogy a lövés leadása nem volt indokolt. Ez nem örömteli nap számunkra. Jobb lett volna, ha mindez nem történik meg. De ami megtörtént, megtörtént, és ez súlyos bűncselekmény" - magyarázta Veiszman. Avigdor Liberman védelmi miniszter, aki a tárgyalás alatt a katona pártjára állt, most azt mondta: "nehéz" ítélet született, amellyel nem ért egyet, de arra szólítja fel az embereket, hogy tartsák tiszteletben a bíróság döntését.
Mint mondta: a hadsereget nem szabad politikai csatározások eszközévé tenni. Azaria egyik rokonát el kellett távolítani a tárgyalóteremből, amikor kimondták, hogy az őrmester bűnös. A nő azt kiabálta, hogy "az izraeli hadseregnek annyi".

MTI

Hozzászólások

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

A rendőrség eljárást folytat egy eddig ismeretlen személyazonosságú férfi ügyében, akinek holttestét 2025 decemberében Tokaj külterületén találták meg.

Macsétával sebesítette meg volt párját

Macsétával sebesítette meg volt párját

Őrizetbe vették a helyszínen elfogott támadót Várpalotán.

Monoron zaklatta a nőket

Monoron zaklatta a nőket

A rendőrök rövid időn belül azonosították a 40 éves férfit.

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

A Baranya vármegyei rendőrök idén januárban elfogták a pécsi gyanúsítottat, a vizsgálatot a napokban fejezték be.

Támogató jelenlét

Támogató jelenlét

A férfi átadott egy levelet a szomszédjának, azzal a kikötéssel, hogy csak másnap nyithatja ki.

Újabb letartóztatást rendeltek el a Szőlő utcai ügyben

Újabb letartóztatást rendeltek el a Szőlő utcai ügyben

Egy további ember egy hónapig tartó letartóztatását rendelte el a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai javítóintézetben történt bántalmazások ügyében - közölte a Fővárosi Törvényszék pénteken az MTI-vel.

A Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását indítványozta az ügyészség

Az ügyészség indítványozta a Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását - közölte Központi Nyomozó Főügyészség pénteken az MTI-vel.

http://ujhazak.com