Bűnügyi felügyelet alá helyezték a szilveszteri csepeli gyilkosság gyanúsítottját

Bűnügyi felügyelet alá helyezte a szilveszterkor Csepelen elkövetett gyilkosság gyanúsítottját a Budai Központi Kerületi Bíróság csütörtökön.A Fővárosi Törvényszék az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a bíróság döntése szerint a gyanúsított csak külön engedéllyel hagyhatja el Budapestet és köteles minden hétfőn a rendőrkapitányságon személyesen jelentkezni.

Az eljárás adatai szerint a nő megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2024. december 31-án kora délután családi házukban bántalmazta, majd egy késsel több alkalommal megszúrta a vele egy háztartásban élő édesanyját, aki a sérülések következtében a helyszínen életét vesztette. A gyanúsított maga jelentette be a történteket a rendőrségen és beismerő vallomást tett.

Az ügyészség a szökés, elrejtőzés veszélye miatt kezdeményezte a gyanúsított letartóztatását, a bíróság azonban az ügyészi indítványt csak részben találta megalapozottnak. A bíróság indokolása szerint a gyanúsított terhére rótt cselekmény tárgyi súlya kiemelkedő, 5-től 15 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető, ami érdekeltté teheti a gyanúsítottat a felelősségre vonás elkerülésében. Ugyanakkor a gyanúsított személyi körülményei és életvitele rendezett: büntetlen előéletű, büntetőeljárás korábban nem indult vele szemben. Három diplomát szerzett, nyugdíjba vonulásáig aktívan dolgozott, 1987 óta a bejelentett lakcímeként szereplő, fele részben a saját tulajdonában lévő ingatlanban él.

A gyanúsított arról számolt be, hogy társadalmi kapcsolatai nincsenek, édesanyján kívül nem tartott kapcsolatot senkivel, kifejezetten "beszűkült életvitelt" folytatott. A bíróság úgy ítélte meg, hogy a gyanúsított esetében a szökés veszélye nem olyan jelentős mértékű, hogy az a legsúlyosabb kényszerintézkedést, a letartóztatást indokolná.

Közleményében a törvényszék megemlítette, hogy a kerületi bíróság a gyanúsított tettét az eljárás eddigi adatai alapján egy hosszú évek óta konfliktusokkal terhelt kapcsolatot követő indulati cselekménynek tekintette.

A rendőrség kedd délután közölte: egy 58 éves nő bejelentette a rendőrségen, hogy bántalmazta az anyját, aki nem ad életjeleket. A rendőrök a helyszínen, egy csepeli családi háznál elfogták a bejelentőt, a feltételezett elkövetőt és emberölés gyanújával nyomozást indítottak vele szemben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Négyet egy csapásra

Négyet egy csapásra

Munkatársaink egy időpontban intézkedtek négy helyen kábítószer-terjesztőkkel szemben, őrizetbe vették őket.

Fűvel ízesítette a rántottát

Fűvel ízesítette a rántottát

A zalaszentgróti járőrök négy férfival szemben intézkedtek egy hegyi pincénél, háromnak közülük pozitív lett a drogtesztje.

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

A vita hevében egy személyt életveszélyesen, három másikat könnyebben sebesített meg a fiatal férfi.

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

Albérletben felejtett több mint egy kilogramm kábítószert egy 22 éves férfi, akit kábítószer-kereskedelem és kábítószer birtoklása miatt gyanúsítottként hallgattak ki, majd őrizetbe vettek - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön a Facebook-oldalán.

Fegyveresen rabolt

Fegyveresen rabolt

A Nógrád megyei nyomozók őrizetbe vették azt a 26 éves férfit, aki Salgótarjánban rabolt ki egy fiatalembert.

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

A rendőrök elfogták azt a férfit, aki Taktakenézen leszúrta egy ismerősét.

Állatkínzás Oroszlányban

Állatkínzás Oroszlányban

Az oroszlányi nyomozók hamar azonosították, majd elfogták azt a 14 éves elkövetőt, aki egy macska életét oltotta ki.

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Őrizetben egy bokszerrel támadó

Őrizetben egy bokszerrel támadó

A gödöllői rendőrök elfogták azt a férfit, aki bokszerrel ütött meg egy intézkedő polgárőrt.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

http://ujhazak.com