Buszon rúgták fejbe a török nőt, mert rövidnadrág volt rajta

Egy isztambuli buszon elképesztő incidens történt, egy fiatal nőre azért támadtak rá, mert rövidnadrág volt rajta.


Az elkövető azt kiabálta, hogy "aki sortot visel, haljon meg", majd állba rúgta a török lányt.

Sortlu-kız

A támadó még azt is ordította, hogy az ilyen nők gonoszak és balszerencsét hoznak.

A megrúgott lány, a 23 éves Ayşegül Terzi ebből semmit sem hallott, mert éppen zenét hallgatott, így a támadás hirtelen érte és védekezni sem tudott.

20160918hegall

A feldühödött férfi hatalmas erővel állba rúgta az ajtóban álló lányt. A támadás szeptember 12-én történt, ami az iszlám világban az áldozati ünnep első napja. Ekkor arról emlékeznek meg, hogy Ábrahám kész volt feláldozni a fiát Istennek.

A megrúgott lány nővérként dolgozik és éppen hazafelé tartott. Amikor a többi utas észlelte a támadást, három férfi gyorsan odaugrott, hogy a lányt további ütések, rúgások ne érjék.

terzi

Az elkövető olyan erőben volt, hogy hárman alig tudták visszatartani. Azután a férfi hirtelen félrelökte őket és gyorsan leszállt a buszról, majd elmenekült.

A megrúgott nő ezután a sofőrtől azt kérte, hogy vigye kórházba vagy a rendőrségre, de ezt ő nem tette meg. A busz vezetője mindezt tagadta, de a nő valószínűleg panaszt tesz majd ellene. – számolt be róla a Turkish Minute.

kadinlar-pesini-birakmadi-aysegul-terzi-ye-sort-giydigi-icin-saldiran-erkek-yakalandi-1474140389

A bántalmazást a busz biztonsági kamerája is felvette. A kamera azonban a busz elején van, a támadás viszont a hátsó ajtónál történt, így eddig nem tudták azonosítani a 35 év körüli elkövetőt.

A sofőr arról beszélt, hogy látta az embereket és hallotta, hogy a nő sikítozik, de nem tudta mi történt. Mikor pedig elért a megállóba, kinyitotta az ajtókat a férfi pedig elszökött.

nar-kadin-dayanismasi-ndan-aysegul-terzi-icin-sortlu-eylem-186764-5

Az eset nagy vihart kavart a közösségi médiában, sok nő áll ki az ápolónő mellett, akit a rövidnadrágja miatt támadtak meg.

A török parlamentben is téma volt az incidens, több női képviselő fejezte ki támogatását Terzi mellett.



Forrás: origo.hu

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

http://ujhazak.com