Ceaușescu elvtárs bukaresti hagyatéka az utcák alatt van - 18+

Bukarest utcái alatt is van élet, hiszen ezeken a helyeken igazi bűnbarlangok vannak.


Ha a turisták Bukarest vastagon aszfaltozott utcáit járják, akkor ezt jó tudni, hogy olyan nem használt csatornarendszerek vannak, amelyeket még a kommunista diktátor Nicolae Ceaușescu építtetett. Azonban itt már több száz drogfüggő, hajléktalan, TBC-s férfi, nő és kisgyermek él.

1

A kommunista diktatúra ideje alatt ezekben a földalatti alagutakban az állam több ezer árva gyermeket nevelt.

Amikor véget ért a rezsim, a bukaresti földalatti életről kegyetlen igazságok derültek ki.


Az egyre több elszegényedés a hajléktalanok létszámát még napjainkban is emeli. Ezek a szerencsétlenül járt emberek ezekben az alagutakban kötnek ki. Már, ha befogadják őket.

A rezsim által épített csatornákban a Channel4-nek sikerült riportot készíteni néhány emberrel, akik ott élnek.

Egy tizenhét éves tini vezette a stábot a föld alatt élő emberek fejéhez, akinek tele volt varrva tetoválásokkal a teste, karja, feje és falcolás nyomai éktelenkedtek rajta. A csatornalakók feje Bruce Lee-nek hivattatja magát.

6

7

A férfit még, amikor három éves volt elhagyták szülei. Felnőtt korára mégis ő lett a földalatti közösség vezetője, aki nagy tiszteletnek örvend.

8

A mélyben lévő embereket az köti össze, hogy sokan HIV fertőzöttek, de vannak köztük olyan haldoklók is, akik tuberkulózisban szenvednek.

2

A fiatalok fekete nejlonzacskókból szipuznak és a félmeztelen nőknek állandóan a lábuk között van az injekció, hogy a drogot tudják adagolni maguknak.

3

A román állam tízezer hajléktalant tart számon, ennek az 50%-a Bukarestben él. Sok hajléktalan nem rendelkezik személyazonosító okirattal, így a fenti adatok kétséget vonnak maguk után.

4

Romániában törvények nem akadályozzák a hajléktalanok életvitelszerű tartózkodását a közterületeken.

5

9

10

11

12

13

14

15

Forrás: erdekesseg

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

http://ujhazak.com