Csaknem másfél kilogramm drogot találtak három dílernél Taktaharkányban

Csaknem másfél kilogramm "kristályos anyagot", 13 millió forintot és éles lőfegyvert, valamint lőszereket és hangtompítót foglaltak le a rendőrök, miután rajtaütöttek három férfin a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Taktaharkányban - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda kedden a police.hu oldalon.Azt írták, hogy kábítószer-kereskedelem bűntett gyanúja miatt hallgattak ki egy 46 éves szikszói, egy 32 éves alsóvadászi és egy 41 éves taktaharkányi férfit. A kábítószer egy részét abban az autóban találták meg, amellyel a gyanúsítottak közül ketten éppen el akartak indulni, amikor lecsaptak rájuk.
    

A bűnbanda által használt házban is kutatást tartottak, ott további kábítószert, pénzt és lőfegyvert is találtak. A nyomozók mindent lefoglaltak, majd az összességében mintegy 1,5 kilogrammnyi kristályos anyagot szakértői vizsgálatra küldték. Az előzetes vélemény szerint az anyag 3-CMC, vagyis egy idén január 1-jétől már kábítószernek minősülő vegyület. A drog feketepiaci értéke mintegy 9 millió forint - tették hozzá. A nyomozók mind a három férfit őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatásukat, amit a bíróság már el is rendelt - írták.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

A fővárosi nyomozók befejezték annak a férfinak az ügyét, aki hónapokon keresztül zaklatott, majd bántalmazott egy fiatal nőt.

Rendőrök előzték meg a tragédiát

Rendőrök előzték meg a tragédiát

Több fiatal is kárt akart tenni magában Komárom-Esztergom megyében, de kollégáink gyors beavatkozása megakadályozta ezt.

Gáz-pisztollyal fenyegetőzött egy férfi Újpalotán

Gáz-pisztollyal fenyegetőzött egy férfi Újpalotán

A 35 éves férfit a rendőrök még aznap este elfogták.

http://ujhazak.com