Csaknem száz kutyát találtak Zalaszentgróton egy német nőnél, aki ellen állatkínzás miatt emeltek vádat

Elviselhetetlen körülmények között találtak 78 kutyát egy Zalaszentgróton élő német nőnél, aki 21 eb tetemét fagyasztókban tárolta - tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője pénteken az MTI-t a nő elleni vádemelés kapcsán.Németh Eszter közölte: a 68 éves, német állampolgárságú nő 2019 óta bérlőként lakott egy zalaszentgróti családi házban, ahova kezdetben három pulikutyát vitt magával. Az évek során "feladatának tekintette", hogy a többségében keverék fajtájú kutyákat az utcáról, valamint gyepmesteri telephelyekről "megmentse", és az állatokat az ingatlan udvarán, illetve a családi házban tartsa.

A bérelt ingatlan azonban az időközben több tucatnyi eb megfelelő szintű tartására nem volt alkalmas, ezen kívül a vádlottnak anyagi lehetősége sem volt a nagy számú állat kielégítő élelmezésére és gondozására. A kutyák lesoványodott, elhanyagolt állapotba kerültek, a zsúfolt helyen szervezetük legyengült, közülük több el is pusztult, de a vádlott a tetemek elhantolásáról sem gondoskodott, azokat fagyasztóládákban helyezte el.

A kutyák tartásával előidézett körülmények miatt az ingatlan környezetében erőteljes bűz uralkodott, az udvar és a ház belseje is kutyaürülékkel volt szennyezett. Az épület, amelyben együtt élt a nő a kutyákkal, lakhatásra alkalmatlan állapotba került.

A Zala Vármegyei Kormányhivatal a rendőrség, állatorvos és állatvédő civil szervezetek bevonásával 2024 augusztusában ellenőrzést tartott az ingatlanon, ahol 78, különböző fajtájú kutyát találtak a lakásban és az udvaron, részben állathordozókban.

A kutyák ürülékkel és vizelettel szennyezetten, lesoványodott állapotban voltak, megfelelő minőségű és mennyiségű élelmük és ivóvizük nem volt, túlnyomó többségük chippel sem rendelkezett, a fagyasztóládákból pedig 21 kutya teteme került elő újságpapírba és nejlonzacskóba csomagolva.

A kutyákat állatvédő egyesületeknél és állatmenhelyeken helyezték el. A kormányhivatal közel hétmillió forint állatvédelmi bírságot szabott ki a nőre, akit nyolc évre eltiltott az állattartástól.

A vádlott magatartása alkalmas volt arra, hogy az állatok maradandó egészségkárosodását vagy pusztulását okozza, ezért a Keszthelyi Járási Ügyészség állatkínzás bűntette miatt emelt vádat ellene.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

http://ujhazak.com