Csaknem százmillió forint értékű amfetamint foglaltak le a rendőrök Dunakeszin

Csaknem százmillió forint értékű amfetamint foglaltak le a rendőrök egy dunakeszi családi háznál, ahol a gyanú szerint két férfi állította elő a kábítószert - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság pénteken a rendőrségi honlapon.A tájékoztatás szerint a tiszabábolnai és a csömöri férfi a rendőrségi rajtaütéskor több mint 39 kilogramm amfetaminnal próbált elhajtani. A nyomozók az autóval együtt lefoglalták a csomagtartóban talált, fél kilogrammos adagokra osztott, 97 millió forint értékű amfetamint. A rendőrök ezután átkutatták a házat, illetve több más helyszínt is, és további öt kilogramm amfetamint, valamint a kábítószer előállításához használt szereket találtak. A rendőrök a két férfit kábítószer-kereskedelem bűntett gyanúja miatt őrizetbe vették.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Egy fiatal tiszaújvárosi nő külföldről rendelt kokaint.

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

A fővárosi rendőrök lezárták az eljárást az ellen a férfi ellen, aki szóváltást követően egy másik férfi halálát okozta egy V. kerületi szórakozóhelyen.

Lezárult a gíroszrabló ügye

Lezárult a gíroszrabló ügye

A rendőrök befejezték a nyomozást abban az ügyben, amelyben egy elkövető gíroszt rabolt egy fiatalembertől Miskolcon.

A turizmus miatt jelenhetett meg kokain és fájdalomcsillapító a bahamai cápák vérében

A turizmus miatt jelenhetett meg kokain és fájdalomcsillapító a bahamai cápák vérében

A hajók kezeletlen szennyvize okozhatja a problémát a szakértők szerint.

A vita hevében ütött

A vita hevében ütött

A veszprémi rendőrök elfogtak egy 31 éves férfit, és őrizetbe vették.

Összetörte rokona kocsiját, majd rátámadt

Összetörte rokona kocsiját, majd rátámadt

Az érdi rendőrök elfogták a 43 éves agresszív férfit.

Bezárattak egy pápai fodrászüzletet

Bezárattak egy pápai fodrászüzletet

Épp akció közben szállította egy díler a kábítószert.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Mentősök akadályozták meg a tragédiát

Mentősök akadályozták meg a tragédiát

Emberölés kísérlete miatt kell felelnie annak a 26 éves férfinak, akit a rendőr-főkapitányság nyomozói vettek őrizetbe.

A busz késéséért lefejelte a sofőrt

A busz késéséért lefejelte a sofőrt

Az ajkai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 55 éves helybeli férfit.

http://ujhazak.com