Csaknem tízévi börtönre ítélték a karéliai vízi balesetért felelős táborigazgatót

Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti: Kilenc és fél évi börtönbüntetésre ítélte hétfőn a petrozavodszki városi bíróság annak a karéliai nyári tábornak az igazgatóját, amelynek vízitúrája során 14 gyerek vesztette életét 2016 nyarán. Jelena Resetova igazgatónő mellett ugyancsak 9 és fél évre ítélték el a Szjamozero tábor volt koordinátorát, Vagyim Vinogradovot. Valerij Krupogyorscsikov oktatót cserbenhagyás címén nyolchavi szabadságvesztésre ítélték ugyan, de elévülésre hivatkozva felmentették a büntetés letöltése alól. A bíróság további három vádlott bűnösségét nem találta bizonyítottnak.

   
Az északnyugat-oroszországi köztársaságban 2016 júniusában történt a súlyos, országos felzúdulást okozó baleset. A Szjamozero tavon viharba került, és felborult három csónak, amely 51 embert - köztük 47 kiskorút - szállított. A tragédia talán nem lett volna ilyen súlyos, ha a közeli Szuojarvi kórházának hétvégi ügyeletes ápolója nem veszi tréfának az egyik bajba jutott vízitúrázó segélyhívását. A nő azonban a hívásról nem számolt be sem a feletteseinek, sem a hatóságoknak, és még a naplóba sem jegyezte be. Az ügyeletes ellen gondatlanság címén eljárás indult.
   

A bajba jutott vízitúrázók mentése így csak másnap kezdődött el, miután egy partra kivergődött gyerek értesíteni tudta egy környékbeli falu lakosait. A nyomozás megállapította, hogy a karéliai fogyasztóvédelmi felügyelethez már 2015-ben több panasz is érkezett a gyerekek nyaraltatására szakosodott, a tragédiáért felelős Park-Otel Szajmozero vállalat ellen, amelynek egyébként nem volt engedélye arra, hogy vízitúrákat szervezzen. Kiderült, hogy a hatóság egyszer sem lépett fel a vállalkozás ellen, amely a bejelentések szerint az egészség- és járványügyi előírásokat sem tartotta be.
    

A felügyelet volt területi vezetőjét, Anatolij Kovalenkót és ügyvezető igazgatóját, Ljudmila Kotovicset a petrozavodszki bíróság hétfőn felmentette. Vlagyimir Putyin orosz elnök 2016 szeptemberében elfogadta Pavel Asztahov gyermekjogi biztosnak a tragédiával kapcsolatban tett szerencsétlen kijelentései miatt benyújtott lemondását.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

A fővárosi nyomozók befejezték annak a férfinak az ügyét, aki hónapokon keresztül zaklatott, majd bántalmazott egy fiatal nőt.

Rendőrök előzték meg a tragédiát

Rendőrök előzték meg a tragédiát

Több fiatal is kárt akart tenni magában Komárom-Esztergom megyében, de kollégáink gyors beavatkozása megakadályozta ezt.

http://ujhazak.com