Családja kényszerített prostitúcióra egy kiskorút, vádemelés történt

Emberkereskedelem és gyermekpornográfia miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség egy lány anyjával, annak élettársával és egy nővel szemben, aki a kiskorú sértettet Budapesten prostituáltként foglalkoztatta, és szintén szexuális szolgáltatásból él.A Fővárosi Főügyészség az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében azt írta: a 2004-es születésű, sajátos nevelési igényű sértettet 7 éves kora óta édesanyjának a testvére és annak házastársa gondozta Heves vármegyei lakóhelyükön, majd 2017-ben az illetékes kormányhivatal a lány nevelésbe vételét rendelte el és egy gyermekotthonba helyezte.

A nevelésbe vétel rendszeres felülvizsgálatánál a sértett többször kifejezte kérését, hogy a gyermekotthon helyett a családjában szeretne élni, azonban - ennek feltételei hiányában - a családba nem helyezhették vissza. A lány 2019 év elejétől rendszeresen a családjához szökött, majd bizonyos időközönként önként visszatért a gyermekotthonba.

A sértett édesanyja és annak élettársa 2021 júniusában arra bírták rá az akkor 17 éves, kiszolgáltatott élethelyzetben lévő lányt, hogy a család nehéz anyagi körülményei miatt egy helybéli, 25 éves nő segítségével és szervezésében Budapesten prostitúciós tevékenységet végezzen. Ennek érdekében a 25 éves nő Budapesten egy apartmanházban, valamint egy panzióban szobákat bérelt, a sértettről a nemiséget súlyosan sértő felvételeket készített és azokat internetes hirdetésekben osztotta meg, valamint tartotta a kapcsolatot a hirdetésekre jelentkező ügyfelekkel és rendelkezett a prostitúcióból származó bevételekkel is.

A rendőrség két hónappal később, 2021 augusztusában a szökésben lévő sértettet megtalálta és visszavitte a gyermekotthonba, a lány azonban onnan néhány hét múlva ismét megszökött és a helybéli nő szervezésében egészen 2021 szeptember végéig folytatta a prostitúciós tevékenységét.
A főügyészség a vádiratban a 49 éves anyával, annak 60 éves élettársával és a 25 éves nővel szemben végrehajtandó fegyházbüntetést, továbbá a két női vádlottal szemben pénzbüntetés kiszabását indítványozta - áll a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A rabló bódultan tört egy megyaszói házaspárra

A rabló bódultan tört egy megyaszói házaspárra

Egy férfi először segítséget kért egy idős házaspártól, végül bántalmazta őket, és erőszakkal elvette a mobiltelefonjaikat.

Őrizetbe vették a szeméremsértőt

Őrizetbe vették a szeméremsértőt

Balatonfüred kicsi boltokkal ellátott pihenőhelyén ment be egy étterem mosdójába egy fiatalkorú lány március 15-én.

Egy este, két helyszín, két bűntett, ugyanazok az elkövetők

Egy este, két helyszín, két bűntett, ugyanazok az elkövetők

A Pásztói Rendőrkapitányság nyomozói rövid időn belül elfogták a bűncselekmények elkövetésével gyanúsítható sziráki anyát és a fiát.

Nyomozó elé kanyarodott a bukósisakos szatír

Nyomozó elé kanyarodott a bukósisakos szatír

Alig egy nap alatt sikerült azonosítani és elfogni azt a férfit, aki három idősebb nőt szexuálisan inzultált Miskolcon.

Bántalmazás és szexuális erőszak Dunakeszin

Bántalmazás és szexuális erőszak Dunakeszin

A Pest vármegyei nyomozók őrizetbe vettek három férfit, akik megerőszakoltak és bántalmaztak egy nőt.

Összehangolt DELTA-akció Szikszón és Aszalón

Összehangolt DELTA-akció Szikszón és Aszalón

Az encsi rendőrök több helyszínen tartottak kutatást, aminek eredményeként két dílert fogtak el és vettek őrizetbe.

Nőket videózott az illemhelyiségekben

Nőket videózott az illemhelyiségekben

Őrizetben egy szeméremsértő.

Láncra kötötték és éheztették kutyáikat

Láncra kötötték és éheztették kutyáikat

A Tapolcai Rendőrkapitányság munkatársai elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki az elkövetőket.

Családi vita Abonyban

Családi vita Abonyban

Egy konyhakéssel életveszélyesen megsebesítette 18 éves fiát egy nő.

Percek alatt kinyomozta

Percek alatt kinyomozta

Február 20-án este egy szolnoki férfi úgy gondolta, eldobja az életét.

http://ujhazak.com