Csecsemőgyilkos ellen emeltek vádat Nógrád megyében

A Nógrád Megyei Főügyészség vádat emelt egy 35 éves pásztói nő ellen, aki tavaly januárban megölte csecsemőjét - közölte az MTI-vel a megyei főügyész szerdán.Bóna Gyula ismertetése szerint a nőnek már két gyereke volt az élettársától, és harmadik terhessége tényével is tisztában volt, de azt mindenki előtt titkolta. A pár 2017. december 30-án - mint kapcsolatuk során sokszor - összeveszett, a férfi elzavarta otthonukból a vádlottat, aki a szilvesztert is ismerősei körében töltötte. Január elsején hazaindult, de a pásztói Kövicses patak hídja közelében járt, amikor megindult a szülés. A nő a híd alatt életképes fiúgyermeket hozott világra. A szülést továbbra is titkokban akarta tartani. Legalább négyszer ráütött a baba fejére, megszorította a nyakát, majd egy zsebkéssel levágta a fejét és karjait. A testdarabokat a patakba szórta. Az újszülött a fej nyakról történt leválasztása során feltehetően már nem élt - közölte a főügyész.

    
A Nógrád Megyei Főügyészség a nő ellen tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat. A nő a büntetőeljárás kezdetétől letartóztatásban volt, azonban a bíróság januárban - a letartóztatás határidejének meghosszabbítására irányuló ügyészi indítványt elutasítva - házi őrizetét rendelte el - tudatta Bóna Gyula.
    

Az ügyben a Balassagyarmati Törvényszék hoz ítéletet.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Egy jogesettár volt a rovásán

Egy jogesettár volt a rovásán

Hétszeres körözöttet fogtak el a kispesti körzeti megbízottak.

Béren kívüli marihuána

Béren kívüli marihuána

A budapesti nyomozók gyanúja szerint pénz helyett kábítószerrel fizethette ki egy munkását egy kőbányai férfi – őrizetbe vették.

Megverték és megfenyegették szomszédjukat

Megverték és megfenyegették szomszédjukat

A várpalotai rendőrök elfogták egy 28 éves férfit és 25 éves társát.

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.

Bilincs került a rablók kezére

Bilincs került a rablók kezére

A nagykátai rendőrök őrizetbe vettek egy párost, akik a helyi vasútállomás mosdójában bántalmaztak egy férfit.

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Egy fiatal tiszaújvárosi nő külföldről rendelt kokaint.

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

A fővárosi rendőrök lezárták az eljárást az ellen a férfi ellen, aki szóváltást követően egy másik férfi halálát okozta egy V. kerületi szórakozóhelyen.

Lezárult a gíroszrabló ügye

Lezárult a gíroszrabló ügye

A rendőrök befejezték a nyomozást abban az ügyben, amelyben egy elkövető gíroszt rabolt egy fiatalembertől Miskolcon.

A turizmus miatt jelenhetett meg kokain és fájdalomcsillapító a bahamai cápák vérében

A turizmus miatt jelenhetett meg kokain és fájdalomcsillapító a bahamai cápák vérében

A hajók kezeletlen szennyvize okozhatja a problémát a szakértők szerint.

A vita hevében ütött

A vita hevében ütött

A veszprémi rendőrök elfogtak egy 31 éves férfit, és őrizetbe vették.

http://ujhazak.com