Csehországban bíróság elé állítanak egy névtelenül robbanásokkal fenyegetőző gyanúsítottat

Kokes János, az MTI tudósítója jelenti: Három évtől akár 12 évig terjedő börtönbüntetést is kaphat az a cseh állampolgár, aki társával együtt névtelenül robbanásokkal fenyegetőzött vonatokon, kórházakban és más intézményekben. A vádiratot szerdán adta át a bíróságnak a prágai államügyészség.Martin Bíly államügyész szerint az érintett, akiről semmiféle személyes adatot nem hoztak nyilvánosságra, telefonon, illetve skype-on keresztül fenyegetett és zsarolt különböző intézményeket, ezért terrorista cselekmények elkövetésével, zsarolással és társadalmi zavarkeltéssel vádolják.

    
A rendőrség a névtelen bejelentések miatt több alkalommal is felesleges óvintézkedések megtételére kényszerült. A hatóságok eredetileg két személyt vettek őrizetbe az ügyben, de az egyik ellen ejtették a vádat. Az orvosi ellenőrzéseknél ugyanis kiderült, hogy az illető beszámíthatatlan - mondta Martin Bíly újságíróknak.
    

Csehországban nem ez az első eset, hogy bíróság elé kerülnek a szándékos társadalmi zavarkeltők. A múltban leggyakrabban az iskolákban és a pályaudvarokon jeleztek ismeretlen telefonálók bombát vagy más robbanószerkezetet. Az elkövetőket számos esetben sikerült kinyomozni, kiderült azonban, hogy többségük még kiskorú volt.    


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A kerítés buktatta le apát és fiát

A kerítés buktatta le apát és fiát

Nem a legjobb rejtekhelyet választotta a páros: egyszerűen a kerítésre akasztották a kábítószert tartalmazó zacskót, ráadásul átlógott a szomszéd oldalára.

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Egy korábbi sérelem miatt akartak elégtételt venni egy nagytarcsai férfin.

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

A génjei buktatták le

A génjei buktatták le

Egy táskát akart elrabolni, végül éppen az árulta el a támadót, amit hátrahagyott: a DNS-e.

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Hajszál híján…

Hajszál híján…

Gyermekével szenvedett balesetet egy ittas sofőr.

Figyelmesebben az utakon!

Figyelmesebben az utakon!

Kedden az autósok figyelmetlensége miatt két gyalogos súlyosan, egy kerékpáros pedig könnyebben sérült meg Szekszárdon.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

http://ujhazak.com