Dél afrikai gettókban fehér gyerekek szaladgálnak
Az apartheid szó egy rossz kifejezés! Az emberi fajok elkülönítését jelenti. Egészségesen gondolkodó emberek nagyon jól tudják, hogy egyetlen emberi faj él a földön.
Csupán ember fajták vannak, amely eredményezi az egyetlen emberi faj változatosságát! Mini okfejtésünk után rá szeretnénk térni egy nagyon fontos dologra, ami Dél-Afrikában történt.
Ebben az időben a Dél Afrikai Köztársaságban a fehér lakosság száma 10% volt. Egy ideig a törvények nekik kedveztek, de azt elvesztették a kommunista apartheid ellenes megmozdulások miatt. A fehérek politikailag pedig 1994-ben a vezetést is elvesztették. A szegregációt azért alakították ki, mert a két emberfajta jelentős életvitelbeli és kultúrális eltérésekkel rendelkezett.
Gazdasági- és társadalmi mutatókban az ország fekete, délkelet-ázsiai és kevert rasszú lakosait felülmúlták. Ebben az országban azonban fehérnek lenni egyet jelentett magával a jóléttel a közvélemény szerint. A váltott politikai szférákból azonban mindenki hátán csapódott az ostor feketéken és fehéreken egyaránt.
A kommunista apartheid ellenes diszkriminációs intézkedéseknek köszönhetően a 2008-as válság után az állami szférából és a magángazdaságokból is egyre több fehér munkás került az utcákra, így hajléktalanná válva. Ezzel hasonlóképpen jártak a fekete emberek is. Az új hatalom által lecsúszott családok a társadalom peremére kényszerültek.
Dél-Afrikában becslések szerint minimum 80 olyan bádogváros van az országban, ahol kizárólag fehér emberek laknak. Jacques Nelles fotós 2016 elején eldöntötte, hogy szülővárosa mellett fotóriportot készít a Munsieville nyomortelepéről. Munsieville-ben 200 ember él a penészes hajlékokban.
Egy mobil vécé minden második házra jut és a telepen mindössze hat ivóvizes kút van kihelyezve. Munsieville lakói nem mások, mint makro trendek, úgy, mint Pierre Potgieter például, aki nem munkanélküliként hűsöl a deszkabódés helyen, hanem azért, mert nyugdíja meglehetősen sovány. Ebből a nyugdíjból már a légkondis albérleteket nem tudja megfizetni. A szociális ellátórendszerből nemcsak nyugdíjasként kerülhet ki bárki, hanem azok is, akik súlyos és ritka betegségben szenvednek. Így van ezzel Larriaune Cosmo is, aki súlyos bipoláris depresszióban szenved.
Az államilag nem támogatott gyógyszerei az összes pénzét elviszik. A hölgy férje egy plázában dolgozik éjjel biztonsági őrként. Nelles egy katasztrófáról mesél, amikor megemlíti Jannie Geldenhuys féltve őrizgeti fiának gyerekkori tönkrement képét. A felnőtt fiú telefonját fel sem veszi, ha látja, hogy apja keresi.
A képen a pasi nem lemezeladásokból, vagy YouTube-os jogdíjakból fizeti cuccait, hanem az összetört képernyők házi javításából.
A nyomorban néha felbukkannak mások is, akik ugyan feketék. Azonban az ilyen szomszédság egyáltalán nem piszkálja senki csőrét a fehér gettóban, hiszen ezek az emberek egymással spanok. Jacques Nelles képei nem szóltak másról csupán személyes történetek töredékéről a gettóban. Képei ennek ellenére sokakat felháborítottak. Fotóit a Daily Mail is bemutatta a 400 ezer fehér szegény emberről.
Állítólag nekik a számuk csupán 40 ezer. „A bőrünk színe miatt veszítjük el a munkánkat; azért, mert fehérek vagyunk.” – állította Preez, a Dél-afrikai Családsegítő Program (SAFRP) elnöke hibáztatva a ’90-es évek ún. pozitív diszkrimináció előírásait. Nos, az egy faj két emberfajta a Dél-afrikai Köztársaság mondvacsinált összeférhetetlenségéről a bolsevik maradvány tehet, amelynek egyelőre nem lehet a Földkerekségen pontot tenni a végére!
Forrás: index.hu
Csupán ember fajták vannak, amely eredményezi az egyetlen emberi faj változatosságát! Mini okfejtésünk után rá szeretnénk térni egy nagyon fontos dologra, ami Dél-Afrikában történt.
Ebben az időben a Dél Afrikai Köztársaságban a fehér lakosság száma 10% volt. Egy ideig a törvények nekik kedveztek, de azt elvesztették a kommunista apartheid ellenes megmozdulások miatt. A fehérek politikailag pedig 1994-ben a vezetést is elvesztették. A szegregációt azért alakították ki, mert a két emberfajta jelentős életvitelbeli és kultúrális eltérésekkel rendelkezett.
Gazdasági- és társadalmi mutatókban az ország fekete, délkelet-ázsiai és kevert rasszú lakosait felülmúlták. Ebben az országban azonban fehérnek lenni egyet jelentett magával a jóléttel a közvélemény szerint. A váltott politikai szférákból azonban mindenki hátán csapódott az ostor feketéken és fehéreken egyaránt.
A kommunista apartheid ellenes diszkriminációs intézkedéseknek köszönhetően a 2008-as válság után az állami szférából és a magángazdaságokból is egyre több fehér munkás került az utcákra, így hajléktalanná válva. Ezzel hasonlóképpen jártak a fekete emberek is. Az új hatalom által lecsúszott családok a társadalom peremére kényszerültek.
Dél-Afrikában becslések szerint minimum 80 olyan bádogváros van az országban, ahol kizárólag fehér emberek laknak. Jacques Nelles fotós 2016 elején eldöntötte, hogy szülővárosa mellett fotóriportot készít a Munsieville nyomortelepéről. Munsieville-ben 200 ember él a penészes hajlékokban.
Egy mobil vécé minden második házra jut és a telepen mindössze hat ivóvizes kút van kihelyezve. Munsieville lakói nem mások, mint makro trendek, úgy, mint Pierre Potgieter például, aki nem munkanélküliként hűsöl a deszkabódés helyen, hanem azért, mert nyugdíja meglehetősen sovány. Ebből a nyugdíjból már a légkondis albérleteket nem tudja megfizetni. A szociális ellátórendszerből nemcsak nyugdíjasként kerülhet ki bárki, hanem azok is, akik súlyos és ritka betegségben szenvednek. Így van ezzel Larriaune Cosmo is, aki súlyos bipoláris depresszióban szenved.
Az államilag nem támogatott gyógyszerei az összes pénzét elviszik. A hölgy férje egy plázában dolgozik éjjel biztonsági őrként. Nelles egy katasztrófáról mesél, amikor megemlíti Jannie Geldenhuys féltve őrizgeti fiának gyerekkori tönkrement képét. A felnőtt fiú telefonját fel sem veszi, ha látja, hogy apja keresi.
A képen a pasi nem lemezeladásokból, vagy YouTube-os jogdíjakból fizeti cuccait, hanem az összetört képernyők házi javításából.
A nyomorban néha felbukkannak mások is, akik ugyan feketék. Azonban az ilyen szomszédság egyáltalán nem piszkálja senki csőrét a fehér gettóban, hiszen ezek az emberek egymással spanok. Jacques Nelles képei nem szóltak másról csupán személyes történetek töredékéről a gettóban. Képei ennek ellenére sokakat felháborítottak. Fotóit a Daily Mail is bemutatta a 400 ezer fehér szegény emberről.
Állítólag nekik a számuk csupán 40 ezer. „A bőrünk színe miatt veszítjük el a munkánkat; azért, mert fehérek vagyunk.” – állította Preez, a Dél-afrikai Családsegítő Program (SAFRP) elnöke hibáztatva a ’90-es évek ún. pozitív diszkrimináció előírásait. Nos, az egy faj két emberfajta a Dél-afrikai Köztársaság mondvacsinált összeférhetetlenségéről a bolsevik maradvány tehet, amelynek egyelőre nem lehet a Földkerekségen pontot tenni a végére!
Forrás: index.hu
Hozzászólások