Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

A magas összeget az országos rendőrfőkapitány a Radics-ügyben tűzte ki.A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Bűnügyi Szolgálat Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Életvédelmi Osztálya 29022/214/2012. bűnügyi számon nyomozást folytat több személyen elkövetett emberölés bűntettének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.

Az eset – amiben a nyomozók most a lakosságtól várnak segítséget – több mint 23 évvel ezelőtt történt. Mint ismeretes, 2002. január 23-án Tárnok, Vörösmarty utcai házukból ismeretlen körülmények között eltűnt Bihon Lászlóné, kk. Bihon Sára, valamint Radics Attila, akik a beszerzett információk szerint bűncselekmény áldozatává váltak.

Az Országos Rendőr-főkapitányság vezetője nettó 40 millió forint nyomravezetői díjat tűzött ki. Az összeg annak fizethető ki, aki olyan pontos adatokkal rendelkezik az elkövetőről, amelyekkel azonosítani lehet, megalapozottá válik a gyanú a bűnösségére, és ismerteti információit az eljárás során. Szükség esetén az eljáró hatóság intézkedik a tanú védelméről. A rendőrség bizalmasan kezeli a nyomravezető személyét.

Az Országos Rendőr-főkapitányság vezetője fenntartja a díjkitűzés visszavonásának jogát. A díjkitűzés visszavonásának közzétételét követően a jelentkezés elkésett.
 

Kérjük, hogy aki a bűncselekményről információval rendelkezik, hívja munkaidőben a 06-1-462-7537-es számot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán vagy a 112-es központi segélyhívón. A bejelentéseket a rendőrség bizalmasan kezeli.

Forrás: http://www.police.hu

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Intim fotóival zsarolták

Intim fotóival zsarolták

Több mint 2,4 millió forintot fizetett zsarolóinak egy szécsényi férfi, akit intim fotói közzétételével fenyegettek.

Egy baleset, két tanulság

Egy baleset, két tanulság

Súlyosan megsérült egy középkorú nő, akit a gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy személyautó Békéscsabán.

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

A Pest vármegyei nyomozók kábítószer-kereskedő párosra csaptak le egy parkolóban.

Őrizetben a támadó galeri

Őrizetben a támadó galeri

Egy öt fiatalból álló társaság azt gondolta, hogy jó „poén” és csupán brahiból bántalmaztak három férfit, közülük az egyiket ki is fosztották.

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

http://ujhazak.com