Diplomatának adta ki magát egy részegen vezető ukrán cigarettacsempész az M3-as autópályán

Büntetőeljárást indítottak egy 54 éves ukrán férfi ellen, aki ittasan közel 17 millió forint értékű csempészett cigarettát szállított autójával hétfőn az M3-as autópályán, majd az őt megállító rendőrök előtt diplomatának adta ki magát - közölte a rendőrség honlapján a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán.A tájékoztatás szerint a rendőrök azért állították meg az autópályán haladó férfi járművét, mert bizonytalanul haladt a forgalmi sávokban. A járművezető az igazoltatás során azt mondta a rendőröknek, hogy diplomata, majd átadott egy lengyel magánútlevelet és egy diplomáciai mentességet igazoló okiratot, ami hamisnak bizonyult.

    
Mivel a helyszínen felmerült a gyanú, hogy a férfi ittas állapotban vezette a járművet, mintavételre előállították. Az általa vezetett jármű átvizsgálása során annak utas- és csomagterében közel 17 millió forint értékű csempészett cigarettát találtak a rendőrök, valamint előkerült több hamisított okirat és forgalmi engedély is.
    

Az ukrán sofőrrel szemben járművezetés ittas állapotban vétsége és közokirat-hamisítás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás. A férfit és a gépkocsiban szállított jövedéki terméket költségvetési csalás bűntettének gyanúja miatt átadták a további eljárás lefolytatására illetékes Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársainak - olvasható a www.police.hu oldalon.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

A vita hevében egy személyt életveszélyesen, három másikat könnyebben sebesített meg a fiatal férfi.

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

Albérletben felejtett több mint egy kilogramm kábítószert egy 22 éves férfi, akit kábítószer-kereskedelem és kábítószer birtoklása miatt gyanúsítottként hallgattak ki, majd őrizetbe vettek - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön a Facebook-oldalán.

Fegyveresen rabolt

Fegyveresen rabolt

A Nógrád megyei nyomozók őrizetbe vették azt a 26 éves férfit, aki Salgótarjánban rabolt ki egy fiatalembert.

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

A rendőrök elfogták azt a férfit, aki Taktakenézen leszúrta egy ismerősét.

Állatkínzás Oroszlányban

Állatkínzás Oroszlányban

Az oroszlányi nyomozók hamar azonosították, majd elfogták azt a 14 éves elkövetőt, aki egy macska életét oltotta ki.

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Őrizetben egy bokszerrel támadó

Őrizetben egy bokszerrel támadó

A gödöllői rendőrök elfogták azt a férfit, aki bokszerrel ütött meg egy intézkedő polgárőrt.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

A Paksi Rendőrkapitányság egyenruhásainak gyors döntése és szakszerű elsősegélynyújtása mentette meg annak a férfinak az életét, aki a rendőri felszólításra nem állt meg egy közlekedési ellenőrzésre, majd balesetet szenvedett.

Késelés Enyingen

Késelés Enyingen

Két férfit életveszélyesen megsebesített egy 41 éves enyingi lakos.

http://ujhazak.com