DK: egyedülálló stratégiát fogadhat el a főváros a családon belüli erőszak megelőzéséről

Egyedülálló stratégiát fogadhat el szerdai ülésén a Fővárosi Közgyűlés a családon belüli erőszak megelőzéséről és az áldozatok védelméről - mondta Bősz Anett humán területekért felelős DK-s főpolgármester-helyettes a testület ülése előtt tartott sajtótájékoztatón.Mint mondta, bő tíz éve azt látják, hogy a bántalmazottak egyre kevésbé tudatosak abban, hogy méltóak a segítségre, és ebben a kormány is felelős, mert megszüntette többek között a családon belüli erőszak kezeléséről szóló rendőrségi képzést. Kiemelte: minden héten megöl egy nőt a partnere vagy volt partnere, minden hónapban van egy gyermekáldozata a családon belüli erőszaknak, ezért kell rendszerszinten fellépni a családon belüli erőszakkal szemben.
    

Hozzátette: a főváros stratégiájában olyan "belépőpontok" létrehozása szerepel, ahol a családon belüli erőszak áldozatai, vagy a "kortárs bántalmazás" elszenvedői segítséget kérhetnek és kaphatnak a fővárosi önkormányzat munkatársaitól. Elmondta azt is, a fővárosi DK-s polgármesterek már együttműködnek a családon belüli erőszak áldozatainak védelmében, így lehetőség van arra, hogy a védett házak és a családok átmeneti otthonainak megosztásával hatékonyabban megvalósuljon például a távolságtartás intézménye. Reményét fejezte ki, hogy minél több önkormányzat csatlakozik a kezdeményezéshez.
    

László Imre DK-s politikus, XI. kerületi polgármester a sajtótájékoztatón arról beszélt: követelik, hogy tárják fel a kegyelmi ügy hátterét, azt, hogyan történhetett meg, hogy a köztársasági elnök az igazságügyi miniszter ellenjegyzésével jóváhagyta a kegyelmi kérvényt. Napirenden lesz a közgyűlés felterjesztési jogának gyakorlása a köztársasági elnök közvetlen választásával kapcsolatban. László Imre erről elmondta: módosító javaslatot nyújtott be, hogy a lemondott köztársasági elnök ne kaphassa meg a törvény szerint jelenleg neki járó juttatásokat. Mint mondta, javaslata célja, hogy "ne jutalmazzák" azt, aki ilyen súlyos hibát követett el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Monoron zaklatta a nőket

Monoron zaklatta a nőket

A rendőrök rövid időn belül azonosították a 40 éves férfit.

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

A Baranya vármegyei rendőrök idén januárban elfogták a pécsi gyanúsítottat, a vizsgálatot a napokban fejezték be.

Támogató jelenlét

Támogató jelenlét

A férfi átadott egy levelet a szomszédjának, azzal a kikötéssel, hogy csak másnap nyithatja ki.

Újabb letartóztatást rendeltek el a Szőlő utcai ügyben

Újabb letartóztatást rendeltek el a Szőlő utcai ügyben

Egy további ember egy hónapig tartó letartóztatását rendelte el a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai javítóintézetben történt bántalmazások ügyében - közölte a Fővárosi Törvényszék pénteken az MTI-vel.

A Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását indítványozta az ügyészség

Az ügyészség indítványozta a Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását - közölte Központi Nyomozó Főügyészség pénteken az MTI-vel.

Rács mögött egy szexuális ragadozó

Rács mögött egy szexuális ragadozó

A körözöttek top 50-es listáján szerepelt R. Rajmund.

Újabb gyanúsítottak letartóztatását indítványozták a Szőlő utcai ügyben

Újabb gyanúsítottak letartóztatását indítványozták a Szőlő utcai ügyben

A héten kihallgatott újabb gyanúsítottak letartóztatását indítványozta az ügyészség az úgynevezett Szőlő utcai ügyben - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

http://ujhazak.com