DK: törvénymódosítást kezdeményez a párt a nők elleni erőszak megszüntetéséért

A Demokratikus Koalíció (DK) törvénymódosítást kezdeményez, hogy soha többé ne erőszakolhassanak meg nőket büntetlenül Magyarországon - mondta Dobrev Klára, az ellenzéki párt elnöke keddi online sajtótájékoztatóján.Dobrev Klára egy konkrét esetet ismertetett, amely során megerőszakoltak egy lányt a Magyar Képzőművészeti Egyetem kollégiumában, és az elkövető egy sms-ben másnap el is ismerte az erőszak tényét.

A DK-s politikus rámutatott: hiába a tárgyi bizonyítékok, szexuális erőszakkal nem vádolták meg az erőszakolót, arra hivatkozva, hogy a nem beleegyezés nem erőszak.

Dobrev Klára kiemelte: a hatályos törvények szerint mindez ebben a formában megtörténhet, a szabályozás "nagyra tárt kiskaput hagy az erőszaktevőknek", amelyet be kell csukni, hogy be lehessen zárni az összes szexuális erőszaktevőt is.

A pártelnök arra kérte a DK parlamenti képviselőit, nyújtsanak be törvénymódosítást, hogy soha több ne erőszakolhassanak meg egyetlen nőt sem Magyarországon büntetlenül.

"A nem az nem, akár hangos, akár halk az elcsukló sírástól és a sokktól"- fogalmazott, hozzátéve: minden olyan esetet, amikor a nő nem egyezik bele a szexuális együttlétbe, szexuális erőszakként kell kezelni, mert a lefagyás nem beleegyezés.

Kijelentette: a törvény dolga, hogy megvédje a nőket. Jelezte, hogy az ügyben megszólalt civilek javaslatait is belefoglalták a DK-javaslatába. Dobrev Klára azt mondta, külön kíváncsi azon fideszes képviselőkre a szavazás során, akiknek lányuk, lányunokájuk van.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

A fővárosi nyomozók befejezték annak a férfinak az ügyét, aki hónapokon keresztül zaklatott, majd bántalmazott egy fiatal nőt.

Rendőrök előzték meg a tragédiát

Rendőrök előzték meg a tragédiát

Több fiatal is kárt akart tenni magában Komárom-Esztergom megyében, de kollégáink gyors beavatkozása megakadályozta ezt.

Gáz-pisztollyal fenyegetőzött egy férfi Újpalotán

Gáz-pisztollyal fenyegetőzött egy férfi Újpalotán

A 35 éves férfit a rendőrök még aznap este elfogták.

http://ujhazak.com