Donald Trump bírálta azokat, akik halálában sem képesek megadni a tiszteletet Charlie Kirknek

Charlie Kirk temetésén Donald Trump amerikai elnök a legsúlyosabb ítélet kiszabását kérte a merénylőre, és bírálta azokat, akik hagyták, sőt szavaikkal elősegítették mindazt, ami megtörtént. Bírálta azokat is, akik, szavai szerint, halálában sem képesek megadni a tiszteletet Charlie Kirknek, ugyanakkor féltik a sajtószabadságot, mondván, retorzió ért néhány médiaszemélyiséget - mondta a közmédia washingtoni tudósítója hétfő reggel az M1 aktuális hírcsatornán.Náray Balázs tudósításában elmondta: Erika Kirk a temetésen felidézte, miként látta viszont férjét, férjének holttestét, az özvegy beszélt arról is, miként segítette őt J.D. Vance amerikai alelnök felesége átvészelni a legnehezebb napokat.

Erika Kirk azt mondta: megbocsát a tettesnek, már csak azért is, mert férje azokat a szerencsétlen, rossz helyzetbe került embereket próbálta kirántani az állapotukból, mint amilyen a merénylő is volt.

Náray Balázs tudósításában úgy fogalmazott: a megemlékezés nagyon széleskörű, ünnepélyes, ugyanakkor energiával teli volt, amely azt mutatta, hogy az amerikai konzervatívok körében generációváltás zajlik. A százezres tömegben ugyanis sokan voltak a húszas éveikben járók, illetve tizenévesek, részben olyanok is, akiket a Charlie Kirk által alapított Turning Pont USA elnevezésű szervezet fordított a konzervatív eszmék, a hagyományos értékek felé.

Sokan mondták, hogy a szervezetet, amelynek székháza Arizónában, Phoenixben van, nem fogják veszni hagyni, működése nem szűnik meg, az alapítvány Erika Kirk irányításával folytatja a munkát - közölte a közmédia washingtoni tudósítója.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

http://ujhazak.com