Donyecki vezető: megkezdődött Bahmut aknamentesítése

Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti: Megkezdődött az előzetes aknamentesítés az orosz hadsereg által elfoglalt Bahmutban - közölte Gyenyisz Pusilin, a kelet-ukrajnai Donyecki terület Moszkva által megbízott vezetője hétfőn a Rosszija 24 hírtelevízióval.Pusilin szerint nagyon aprólékos és nehéz munka vár a tűzszerészekre, tekintettel a "felszabadított" Donyeck megyei városban lezajlott harcok léptékére. Elsőrendű feladatnak nevezte azoknak a helyeknek az ellenőrzését, ahol civilek tartózkodhatnak. Közölte, hogy az orosz fegyveres erők folytatják az előrenyomulást Marjinka és Avgyijivka körzetében.
    

Jevgenyij Prigozsin, a város bevételében kulcsszerepet kapott Wagner magánhadsereg alapítója a sajtószolgálata által a Telegramon közzétett hangüzenetben megerősítette, hogy megkezdődött az aknamentesítés. Közölte, hogy a város nyugati határán védvonalat építettek ki. Bejelentette, hogy a Wagner fegyveresei május 25. és június 1. között ki fognak vonulni Bahmutból.
    

Azt javasolta az orosz védelmi tárcának, hogy ha hiány lépne fel, a Wagner embereinek pótlására állítson fegyverbe tábornokokat, és szervezzen ezredet belőlük. Andrej Marocsko, a luhanszki "népi milícia" nyugállományú alezredese a Rosszija 24-nek elmondta, hogy a Bahmutból visszavonult ukrán erők Csasziv Jar város védelmére készülnek.
    

Vjacseszlav Gladkov, az Ukrajnával határos orosz Belgorod megye kormányzója közölte, hogy ukrán oldalról több órán át támadtak rakétákkal falvakat. A regionális elöljáró szerint civil sebesülés nem történt, de anyagi kár keletkezett.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Rablás miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, akik április 22-én délelőtt egy nem zárt kapun és ajtón egy helyi családi házba engedély nélkül jutottak be.

Sör és mézes barack

Sör és mézes barack

Két férfi rabolt ki egy padon ülő embert Pécsett, a zsákmányt mindjárt el is költötték egy közeli dohányboltban.

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Két órán belül elfogták a kecskeméti nyomozók a rablót, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását.

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Vádat emelt a Siklósi Járási Ügyészsg egy helyi férfi ellen, aki az interneten bátorított öngyilkosság elkövetésére egy Németországban élő férfit - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy 23 éves budapesti nővel szemben.

Nem az ő napja volt…

Nem az ő napja volt…

Lopott bankkártyával próbált fizetni egy 25 éves férfi Kecskeméten, de a tranzakció nem sikerült.

Csokiért rabolt

Csokiért rabolt

A hevesi nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát egy erdőtelki lakos ellen.

Minden előzmény nélkül

Minden előzmény nélkül

Több szúrással sebesítettek meg az utcán egy idős férfit Kárászon.

Szemtanúkat keresnek a váci rendőrök

Szemtanúkat keresnek a váci rendőrök

Egy baleset kapcsán kérik az állampolgárok segítségét.

Őrizetben a két ember halálával járó baleset okozója

Őrizetben a két ember halálával járó baleset okozója

A BRFK halált okozó közúti veszélyeztetés bűntett miatt indított eljárást.

http://ujhazak.com