Drog miatt tizenöt, garázdaság miatt két embert fogtak el a rendőrök

Tizenöt embert fogtak el kábítószer, kettőt pedig garázdaság miatt a rendőrök az idei Sziget fesztivállal összefüggésben - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) csütörtökön a rendőrség honlapján.A közleményben azt írták, a kedden véget ért fesztivál területének biztonságáért elsősorban a szervező és a biztonsági cég felelt, szorosan együttműködve a rendőrséggel. A külső biztosítási feladatokban a BRFK mellett a Készenléti Rendőrség, valamint a polgárőrség is részt vett. A rendőri jelenlét mellett a látogatók közé vegyülve civil ruhás nyomozók dolgoztak.
    

A rendezvénnyel összefüggésben a budapesti rendőrök kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt hat, míg kábítószer birtoklása miatt kilenc embert fogtak el. Lefoglaltak 53 gramm kokaint, 119 gramm amfetamint, 12 gramm marihuánát, 2 gramm hasist és 57 gramm ketamint. Garázdaság miatt két embert fogtak el. Előállítottak egy nőt is, aki engedély nélkül árusított - egyebek mellett - illegális elektromos cigarettát.
    

Biztonsági intézkedés keretében a rendőrök hat ember orvosi ellátása érdekében intézkedtek. Egy embert igazolás megtagadása miatt állítottak elő, egy másikat pedig büntetés-végrehajtási intézetbe vittek, őt azért körözték, mert nem kezdte meg szabálysértési elzárásának letöltését. A fesztivál ideje alatt több mint ötezren keresték fel a BRFK prevenciós pontját, ahol bűn- és baleset-megelőzési programokkal, baleseti szimulátorral, hasznos tanácsokkal és játékokkal várták a látogatókat.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

A kalocsai rendőrök egy napon belül azonosították és elfogták azt a fiatalt, aki elvette egy mozgásában korlátozott idős férfi pénzét.

Fogva tartotta volt párját egy zalai férfi

Fogva tartotta volt párját egy zalai férfi

Bántalmazta és fogva tartotta volt párját egy zalai férfi, akit őrizetbe vettek - közölte a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

A melltartójában találtak drogot

A melltartójában találtak drogot

A rendőrök egy jászapáti nőt fogtak el a DELTA Program keretében, aki kábítószert terjesztett a településen.

Életét adja a párosodásért a lazac

Életét adja a párosodásért a lazac

Ezek az állatok belehalnak a párosodásba.

Rendőrök avatkoztak közbe Csepelen

Rendőrök avatkoztak közbe Csepelen

Négy férfi verekedett össze egy XXI. kerületi utcán.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Elfogták a baltás autóst

Elfogták a baltás autóst

Őrizetbe vették a férfit, aki közlekedési konfliktus után baltával hadonászott a XI. kerületben.

Tervezett tettenérés

Tervezett tettenérés

A kazincbarcikai rendőrök elfogták azt a férfit, aki egy csomagautomatából éppen kivette a külföldről rendelt drogot.

Közösség tagja elleni erőszak miatt keresünk két férfit

Közösség tagja elleni erőszak miatt keresünk két férfit

A fővárosi rendőrök a lakosság segítségét kérik az azonosításukhoz.

Vonat ütközött iskolabusszal Belgiumban, többen meghaltak

Vonat ütközött iskolabusszal Belgiumban, többen meghaltak

Iskolabusszal ütközött egy vonat a belgiumi Buggenhoutban, a vasúti átjáróban történt balesetben többen életüket vesztették - közölte a Le Soir című, francia nyelvű belga napilap internetes oldalán kedden.

http://ujhazak.com