Drogdílerhálózatot számolt fel Pest vármegyében a rendőrség

Budapesten és Pest vármegyében kokaint és ketamint terjesztő, két család által működtetett bűnszervezetet számolt fel a rendőrség - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda pénteken a police.hu-n.Azt írták: az akció során 40 rendőr csapott le egyszerre Budapesten és Üllőn a kábítószer-kereskedelemmel foglalkozó családok tagjaira. Tíz embert elfogtak és a házkutatásokon találtak 56 millió forintot és egymillió forint értékű valutát.
   

Szintén lefoglaltak a házkutatásokon több mint 200 darab 50 milliliteres ampullában ketamint, több mint 300 gramm kristályos anyagot, illetve már kiporciózott paketteket, alufólialapokat és több száz, korábban ketamint tartalmazó, üres 20 és 50 milliliteres műanyag üvegeket. A gyanú szerint az illegális üzletet egy 39 éves budapesti férfi irányította.


A kábítószerek értékesítésében részt vettek rokonai is, a drogból befolyt összegek felesége bankszámlájára érkeztek be. A kereskedelembe egy másik család tagja is bekapcsolódott: apa és fia, a fiatalabb férfi felesége, valamint nagynénje is. Utóbbi idős asszony üllői háza volt a kábítószerek deponálásának és elosztásának helyszíne.


Ott történt meg a drogok előállítása, a porciózás, és a családtagok, valamint a többi díler is onnan vitte el a kábítószereket. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda az elfogottakat jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelemmel gyanúsította meg, majd a tíz ember közül ötöt bűnügyi őrizetbe vett és kezdeményezte letartóztatásukat - olvasható a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Robbanás történt a Debreceni Egyetemen, egy ember súlyos égési sérülést szenvedett

Robbanás történt a Debreceni Egyetemen, egy ember súlyos égési sérülést szenvedett

Súlyos égési sérülést szenvedett egy munkás a Debreceni Egyetem egyik épületének felújításakor hétfőn délután - közölte az intézmény sajtóközpontja az MTI megkeresésére kedden.

A halálból rántották vissza

A halálból rántották vissza

Testkamerás videón, ahogy a rendőrök az utolsó utáni pillanatban kapják el a Petőfi hídról leugró fiatalembert.

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

A kalocsai rendőrök egy napon belül azonosították és elfogták azt a fiatalt, aki elvette egy mozgásában korlátozott idős férfi pénzét.

Fogva tartotta volt párját egy zalai férfi

Fogva tartotta volt párját egy zalai férfi

Bántalmazta és fogva tartotta volt párját egy zalai férfi, akit őrizetbe vettek - közölte a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

A melltartójában találtak drogot

A melltartójában találtak drogot

A rendőrök egy jászapáti nőt fogtak el a DELTA Program keretében, aki kábítószert terjesztett a településen.

Életét adja a párosodásért a lazac

Életét adja a párosodásért a lazac

Ezek az állatok belehalnak a párosodásba.

Rendőrök avatkoztak közbe Csepelen

Rendőrök avatkoztak közbe Csepelen

Négy férfi verekedett össze egy XXI. kerületi utcán.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Elfogták a baltás autóst

Elfogták a baltás autóst

Őrizetbe vették a férfit, aki közlekedési konfliktus után baltával hadonászott a XI. kerületben.

Tervezett tettenérés

Tervezett tettenérés

A kazincbarcikai rendőrök elfogták azt a férfit, aki egy csomagautomatából éppen kivette a külföldről rendelt drogot.

http://ujhazak.com