Drogkereskedő bűnszervezet ellen nyomoztak Nógrád megyében

Bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelemmel gyanúsít a rendőrség 14 férfit és 6 nőt Nógrád megyében, a nyomozás adatai szerint Szlovákiában is árusított a bűnszervezet - tájékoztatott a megyei rendőr-főkapitányság szerdán a police.hu oldalon.A gyanú szerint a 30 éves P. Patrik szlovák férfi 2015-től 2017 júniusáig hetente két-háromszor Balassagyarmat és a szlovákiai Ság területén különböző típusú kábítószereket és új pszichoaktív anyagot értékesített hat társának. Ők nemcsak fogyasztottak az anyagból, hanem beszerveztek másokat is a drog árusítására.

    
A bűnszervezet tagjai a narkotikumok beszerzését, szállítását, hígítását, elrejtését és értékesítését - többek között 18 évesnél fiatalabbaknak - végezték Balassagyarmat, Szanda, Nógrádmarcal és Dejtár környékén, magyaroknak és szlovákoknak egyaránt. A nyomozás adatai alapján P. Patrikot a rendőrök 2017. június 12-én igazoltatták. Az autójában különböző kábítószergyanús anyagokat és a fogyasztásukhoz, értékesítésükhöz szükséges eszközöket találtak. A rendőrök csaknem 1,2 millió forintot és 5 millió forint értékű valutát is lefoglaltak.
   

A nyomozók az eljárás során mintegy 500 gramm zöld növényi törmeléket, kicsivel több, mint 35 gramm fehér port, különböző tablettákat, növényi őrlőt, tükröt, digitális mérleget is lefoglaltak. A szakértői vélemény szerint a lefoglalt anyagok között metamfetamin, amfetamin, kokain, úgynevezett holland por és marihuána is volt.
    

Nyolc embert őrizetbe vettek, közülük háromnak a letartóztatását, négynek a bűnügyi felügyeletét a bíróság elrendelte, egy gyanúsított pedig jogerősen kiszabott szabadságvesztését tölti.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Intim fotóival zsarolták

Intim fotóival zsarolták

Több mint 2,4 millió forintot fizetett zsarolóinak egy szécsényi férfi, akit intim fotói közzétételével fenyegettek.

Egy baleset, két tanulság

Egy baleset, két tanulság

Súlyosan megsérült egy középkorú nő, akit a gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy személyautó Békéscsabán.

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

A Pest vármegyei nyomozók kábítószer-kereskedő párosra csaptak le egy parkolóban.

Őrizetben a támadó galeri

Őrizetben a támadó galeri

Egy öt fiatalból álló társaság azt gondolta, hogy jó „poén” és csupán brahiból bántalmaztak három férfit, közülük az egyiket ki is fosztották.

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

http://ujhazak.com